Tavaszi Staféta címmel civil kezdeményezés indult Magyarországon a demenciabarát szemlélet terjesztésért. A Jobbágy Mária és Kocsis Judit által elindított kezdeményezés célja, hogy létrejöjjön egy valódi, közösségi összefogás a demenciával élők, hozzátartozóik és gondozóik életminőségének javítása érdekében. Negyedévente tartanak majd online előadásokat, ahol megoszthatják egymással tapasztalataikat az ezen a területen dolgozó szakemberek. A Staféta első eseményén előadóként vett részt dr. Kázár Ágnes miskolci háziorvos, a Demenciával Otthon –Medico-Szociális Központ vezetője is.
2021-05-19 |
A szellemi leépülés egy különösen nehéz társadalmi probléma: a szakértői becslések szerint ma hazánkban 150–250 ezer közé tehető azon emberek száma, akik kognitív zavarral vagy demenciával küzdenek. Ez a küzdelem pedig sok esetben hosszú viaskodást jelent, hiszen az említett betegséget gyógyítani nem lehet, csak enyhíteni lehet a tüneteit.
2020-09-25 |
A sok éves kitartó munkának köszönhetően, Miskolcon hamarosan Medico-Szociális Központ nyílik Demenciával Otthon névvel, amelynek célja a demenciával élők társadalmi integrációjának és mentális egészségének megőrzése. Segítséget nyújtanak majd mind a betegeknek, mind az őket gondozó családnak, de támogatják a szociális ellátás területén dolgozók munkáját is.
2020-08-14 |
Bővíteni szeretnék Szamossályiban a demens betegeket is ellátó idősek otthonát, 400 millió forintra lenne szüksége az önkormányzatnak. A 39 férőhelyes intézményt további 50 fő befogadására alkalmas épületszárnnyal szeretnék megtoldani.
2019-12-24 |
A demenciával élők gondozásának hazai és nemzetközi kérdései, valamint az időskori aktivitás voltak a kiemelt témái a XII. Nyíregyházi Gerontológiai Napoknak. A nemzetközi konferenciát november 21-én tartották a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán.
2019-11-28 |
"NEM VAGY EGYEDÜL!” - országszerte ezzel a szlogennel szerveztek sétát, amelynek célja, hogy felhívják a figyelmet a DEMENCIÁVAL élők és családjaik problémáira. Miskolc idén is csatlakozott az Alzheimer világhónapjához: szeptember 23-án figyelemfelkeltő sétát szervezett a demens betegekért az Őszidő Alapítvány és a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény. A lila és zöld lufikkal, szalagokkal felszerelt menet a Szinva teraszról a Városház térre ment, ahol különböző szűréseken is részt vehettek az érdeklők. A vércukor szint-és vérnyomásmérés mellett a vállalkozó kedvűek egy demencia tesztet is kitölthettek.
2019-09-24 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt