2023-04-20 |
...
1970. március 21-én tartották az első Föld napját, melynek 2023-ban kiemelt témája a biológiai sokféleség megőrzése. Az emberiség beavatkozása a természet évezredes egyensúlyába veszélyezteti a vadonélők, köztük a beporzó rovarok, növények létét. A biológiai sokféleség csökkenésének 60 %-áért étrendünk, pontosabban az állatok takarmánya felel.

Ugyannakkor dr. Gál Tamás egyetemi docens, a Szegedi Tudományegyetem Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék vezetőjének elmondása szerint, ha nem is elég széles körben és nem elég gyorsan, de jelentős előrelépések mutatkoznak a tudományos szféra berkein belül a Föld megmentésére, a víz, a levegő, az erdők és a termőföldek védelmére vonatkozóan. Szívmelengető látni, hogy egyre többen, talán épp a rengeteg negatív következmény hatására, igyekeznek lépéseket tenni a szemét, a műanyag kiszorításáért, és az, újrahasznosítás hatékonyabbá tételéért.

Kiemelés: Főoldali kiemelés
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt