"Pusztuló Árpád-kori örökségünk nyomában"
A Régészet Napja programjaira várják az érdeklődőket
2020-06-19 |
...
A Bihari Múzeum, a Hajdúsági Múzeum és a Déri Múzeum együttműködésével június 19-én és 20-án a Régészet Napja programjaira vátják az érdeklődőket Hajdú-Biharban négy helyszínen.

Az ingyenes, 2 napos szabadtéri eseménysorozat számos érdekességet tartogat a látogatóknak, ám  június 20-án az esőzések, illetve a felázott talaj miatt nem indul kerékpáros túra délelőtt 10 órakor a Déri Múzeumtól. A Hajdúböszörmény- Zeleméri templomromnál meghirdetett program azonban nem marad el, 11 órakor a helyszínen „ Az alagutak legendája” címmel hallgathatják meg  Hajdu Zsigmond régész előadását. Következő beszélgetésünkben arról is hallhatnak, hogy közös kutatásra vállalkozott a debreceni Déri Múzeum és a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum. Sikerült ugyanis felfedezni a bagotai királytalálkozó helyszínét, ahol az akkori Közép-Európa vezetői tanácskoztak. A gyűlést Luxemburgi Zsigmond hívta össze 1412-ben II. Ulászló lengyel király, III. Rudolf szász herceg és Frigyes nürnbergi várgróf részvételével. A helyszínhez közel, az Árpád-korban épült bagotai templomtól pár méterre pedig egy kora újkori, csillag alakú erődre (redutra) bukkantak a régészek. Az árok és földsánc az egykori védelmi vonal (linea) részeként, éppen a Hortobágy-folyó vonalában, másik három ilyen földművel együtt egy különös korszak furcsa politikai-hadi helyzetének emléke.

Kiemelés:



Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt