Rendhagyó évadot zárt a debreceni Csokonai színház
Mint minden kulturális intézmény működését, a társulat életét is megakasztotta, átalakította a koronavírus járvány
2020-06-27 |
...
A debreceni Csokonai színház számára meglehetősen rendhagyó volt az idei évad második fele. Mint minden kulturális intézmény működését, a társulat életét is megakasztotta, átalakította a koronavírus járvány. De a színháznak ráadásul a költözésre is fel kellett készülnie, hisz elkezdődik a Kossuth utcai épület régóta várt teljes rekonstrukciója. Szeptembertől ideiglenes játszóhelyeken tudják majd bemutatni a darabokat, addig pedig ki kell üríteni a székházat. Ugyanakkor az elmaradt előadásokat szeretnék legalább részben pótolni, valahogy kárpótolni a közönséget. A veszélyhelyzet alatti és utáni létről Gemza Péterrel, a teátrum igazgatójával beszélgettünk.
Kiemelés:



Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt