Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
A Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetsége immár 30. alkalommal rendezte meg hagyományos Bibliaiskoláját a napokban, a már megszokott helyszínen, Berekfürdőn. Az igei mottó: „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra!” A tematikát meghatározta, hogy a református egyházban 2026 az Imádság éve. Többek között a Debreceni Református Hittudományi Egyetem szakemberei tartottak előadásokat.
Kína nem fog beavatkozni az USA és Irán közötti háborúba, a kialakult helyzet pedig többféle helyzet elé állítja az országot. Egyrészt mivel Kína az egyik legnagyobb olaj importőr, ezért az áremelkedés kedvezőtlenül érinti kínai gazdaságot, de az, hogy más országok pedig a olajválság miatt alternatív utakat keresnek, például napelemek és az elektromos autók felé fordulnak, egyértelműen hoz a Kínai gazdaságnak.
A Debreceni Egyetem Informatikai Karán immár 33. alkalommal tartottak Szakmai Napot. A hallgatók 3 szekcióban tájékozódhattak a kar ipari partnerei által kínált munkalehetőségekről. Az eseményen az informatika és a vállalati szektor közötti kapcsolódási pontokról, trendekről hallhattak előadásokat az egyetemisták, akik emellett személyesen találkozhattak a kar vállalati és oktatási partnereivel, próba-állásinterjúkon vehettek részt, elhelyezkedési valamint szakmai gyakorlati lehetőségeket ismerhettek meg.
Aki futott már akár csak néhány kilométert is, tudja, mekkora kihívás a kitartás – hát még több mint 200 kilométeren át. A nyíregyházi Benkő Róbert csapatban már teljesítette a Balaton körüli távot, idén azonban egyéni indulóként vág neki az UltraBalatonnak. A sportember hónapok óta készül a megmérettetésre, célja pedig, hogy a szintidőn belül, sőt, néhány órával az előtt érjen célba.
A fenntarthatóság sokszor visszatérés az alapokhoz: saját élelmiszer, tájfajták és a biotermékek tudatos választása. Erre hívja fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet idei, Föld Napjához kapcsolódó bio tájfajta paradicsompalánta kezdeményezése, melynek célja, hogy minél többen megtapasztalják: habár a fenntarthatóbb élelmiszer-rendszer globális kérdés, sokszor egy tájfajta palántával is elkezdődhet a változás.
Idén lenne 100 éves a Magyar Turista Egyesület Hegyaljai Osztálya. A trianoni döntés után megalakult egyesület nem csupán a természetjárásra fektetett nagy hangsúlyt, hanem a turizmusfejlesztésre, műemlékvédelemre, egészségmegőrzésre, sportra, vidékfejlesztésre is. Godzsák Attila sátoraljaújhelyi történésszel erről beszélgetünk az évfordulón.