Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Könyvek között világokon át, filmzenekoncert Nagy Gerdával. Hirdette nemrégiben programját a szegedi Somogyi Károly Városi- és megyei könyvtár. Ha valaki azt hinné a hölgy meghívott vendég volt, az téved.
A Miskolci Egyetem Anyag- és Vegyészmérnöki Kara, valamint Műszaki Föld- és Környezettudományi Kara minden évben lehetőséget biztosít az előzetesen regisztrált általános iskolás csapatoknak, hogy pecsétgyűjtéssel egybekötött tudományos megmérettetésen vegyenek részt.
Hivatalosan is beiktatták Lukács Leventét, Hajdúbagos lelkipásztorát. A tiszteletes még gyermekkorában nagymamájától kapta az első bibliáját, melyet egy hét alatt elolvasott. Az általános iskola után asztalosnak tanult, később Zilahon érettségizett majd Debrecenbe került a Református Hittudományi Egyetemre.
Több beruházás is elindult Sátoraljaújhelyben, emellett az önkormányzat segítette az Erzsébet Kórház szülészeti-nőgyógyászati részlegéhez érkező orvosok megfelelő lakhatásának megoldását is.
A Porcsalmai Református Egyházközség fenntartásában működő intézményben a jubileum alkalmából Szociális Szolgáltató Központ 20 éves jubileuma alkalmából hálaadó ünnepséget és szakmai napot tartottak a gyülekezeti tagok.
Ünnepi hangulat, sztárok jelenléte és rangos szakmai díjak átadása tette felejthetetlenné a Tony Curtis Nemzetközi Filmfesztivált. A legendás hollywoodi színész 100 éve született, édesapja mátészalkai volt, a kis Tony pedig 6 éves koráig folyékonyan beszélt magyarul. Az immár másodszor megrendezett fesztiválon vetítések, szakmai beszélgetések, közönségtalálkozók és kulturális programok várták az érdeklődőket, miközben a vörös szőnyegen magyar és külföldi művészek vonultak fel.