Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
A templom száz évvel ezelőtti alapkőletételére, illetve százéves történetére, a gyülekezet előtt járó nemzedékek hitére és szolgálatára emlékezett a hevesi református közösség szeptember 20-án hálát adva a gyülekezet új közösségi házáért is. Az alkalmon Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.
Fordult a trend: az alacsony infláció miatt már reálhozam érhető el a betéti kamatokkal is. Az elmúlt évek trendje az volt, hogy az infláció mértékét - az adók levonása után - nem haladta meg a betéti hozam.
Vakációs gyermektábor és felnőttkonfirmáció is színesítette a Nyíregyháza-Kertvárosi Református Egyházközség megszokott alkalmait nyáron. A gyülekezetben második éve hagyomány, hogy a nyári időszakban felnőttek számára is lehetőség nyílik a konfirmációs felkészülésre és a konfirmációra. Katona Bélával, a Nyíregyháza-Kertvárosi Református Egyházközség lelkipásztorával beszélgettünk.
Csaknem 150 program várja az Egyetemvárosba látogatókat szeptember 25-én. A tudományos munka sokszínűségét és eredményeit mutatja majd be a nagyközönség számára a rendezvényen a Miskolci Egyetem. A Kutatók Éjszakája a tudomány ünnepe, amely az egyetem elkötelezettségét mutatja a fejlődés és az értékteremtés iránt. A részletekről Prof. Dr. Kovács Helgával a Miskolci Egyetem stratégiai kapcsolatokért felelős rektorhelyettesével beszélgetünk.
14 százalékkal több felajánlást kapott a Bethesda Kórház Alapítványa, mint egy évvel korábban a civil 1%-os felajánlásokból. A 2025-ös adóévre vonatkozóan több mint 23 700 ember választotta a református gyermekkórházat, és csaknem 300 millió forint felajánlás gyűlt így össze a gyermekgyógyítás támogatására.
A képzés szeptember 27-én, vasárnap kezdődik, a fiatalok pedig májusban tesznek bizonyságot hitükről. A konfirmációs oktatás fontos időszak a református egyház életében. Ekkor készülnek fel a fiatalok arra, hogy saját maguk tegyenek vallást hitükről. A konfirmációs oktatásról a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség lelkipásztorával, Bodnár Mátéval beszélgettünk.