Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Közel 20 éves hagyománya van a DE Természettudományi és Technológiai Kar szakmai napjának. A kar évente egy alkalommal találkozik az ipari partnerekkel, akik bemutatkoznak a hallgatóknak, ismertetik elvárásaikat.
Napokon belül eléri a 75 %-os készültségi fokot a Debrecen-Füredi úti Református Missziói Egyházközség bölcsődéje, amely a működési engedély megszerzésével ősztől fogadhatja a legkisebbeket. Összesen 28 gyermekről tudnak majd gondoskodni, a családok már jelentkezhetnek a férőhelyekre felekezeti hovatartozás nélkül. A részletekről Pótór Áron lelkipásztort hallják.
Minden kedden látogatható a Miskolci Közlekedési Vállalat Közlekedéstörténeti Múzeuma előzetes regisztráció alapján. A kiállításon szakavatott kolléga segítségével megismerhető a vállalat autóbusz- és villamosközlekedésének múltja és jelene, megtekinthető számos eredeti műtárgy, relikvia.
Az egyesület futói 5 fős mix váltóban teljesítették a 117 km-es távot. A csapatnak a táv teljesítéséhez 9 óra 39 percre volt szüksége, ami az előkelő 5. helyezésre volt elég, egy olyan erős mezőnyben, ahol 12 csapat nevezett ugyanebben a kategóriában.
Idén ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját a sátoraljaújhelyi Kazinczy Társaság. A jubileumi évben előadás sorozattal, új kötetek megjelentetésével, emlékpad avatással és ünnepi közgyűléssel emlékeznek az eltelt négy évtizedre.
Együttműködési megállapodást kötött a sárospataki központú Tokaj-Hegyalja Egyetem és a Gymnázium Királyhelmec. A közös munka részleteit tartalmazó dokumentumot prof. dr. Kéri Szabolcs, a felsőoktatási intézmény rektora, valamint dr. Dobos Gábor, a felvidéki középiskola igazgatója írták alá.