Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Az oktatói bérek átlagosan 32,2 százalékkal emelkednek. A mostani több mint 32,2 százalékos emelésen kívül 2020-ban már történt egy 30 százalékos, tavaly pedig egy 15 százalékos bérnövekedés a szakképzésben, azaz három év alatt majdnem megduplázódott az oktatók fizetése.
Fehér Ildikó történelemtanár Nyíregyházán. Néhány éve kezdett kutató munkája nyomán számos írásával, pályaművével találkozhatunk, amelyekben élete fontos és meghatározó eseményeibe enged bepillantást. Mindez családfakutatásával van összefüggésben.
Beszédes Nimród Attiláné Békéscsabán, a Nemzetstratégiai Intézet vezető főtanácsosaként dolgozik, szabadidejében azonban járja az erdőket, mezőket, réteket gombák után kutatva. Gyerekkora óta imádja a természetet és persze a gombákat, olyannyira, hogy megszerezte a gombaszakellenőri képesítést is. Elmondása szerint a sikeres gombászás azzal kezdődik, hogy ismerjük a szedés írott, és íratlan szabályait, óvjuk a természetet és persze a saját egészségünket is.
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán ősztől egészségügyi közgazdász mesterszak indul, melyre diplomával rendelkező orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek jelentkezését várják. Az országban egyedülálló képzés célja, hogy az egészségügyi végzettséggel rendelkezők számára gazdasági ismereteket nyújtsanak, ugyanis bizonyos munkakörökben ez elengedhetetlen.