Egyedülálló honlapot készített a Debreceni Egyetem, amelyen a diákok személyre szabottan érdeklődhetnek a továbbtanulási lehetőségekről. Emellett egy rangsort készítettek, amely azt jelzi, hogy az intézménybe milyen tanulmányi átlaggal, illetve nyelvvizsgával honnan és milyen arányban jelentkeznek a diákok. Mindez segítséget jelent mind az egyetem, mind a középiskolák számára.
Tóth Csaba urológus professzor, fotóművész gyerekkora óta folyamatosan fényképezi a körülötte lévő világot. Számtalan orvoslásról szóló könyvét, jegyzetét saját maga illusztrálta. Majd természeti képeket készített, és mostanra a 6. könyve jelent meg. Három évvel ezelőtt készült el Aradi Csaba ökológussal a Hortobágyról szóló közös kiadványuk, most szintén erről a vidékről szól legújabb könyvük, amely Hortobágy-Barangolások a Hortobágy mellyékén címet viseli.
A névadó Marton Géza a kar egykori oktatója, római jogász professzor, akadémikus volt, akinek munkássága nemzetközi szinten is elismert.
Nagyszabású gyermeknapi program zajlott a DE Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika betegei, illetve a testvérek, családok számára. Emellett egy debreceni cég 5 millió 101 ezer Ft-ot adományozott a Gyermekgyógyászati Klinikának egy speciális műszer vásárlására.
A munkatársak létrehoztak egy olyan zárt oldalt, ahová regisztrálni lehet, majd rendszeresen jelezni a választott mozgásformát, amely a sétától a kert felásásáig, rendkívül változatos lehet. Eddig 400-nál is többen jelentkeztek, a szervezők szeretnék , hogy év végére elérjék az ezres létszámot. A DEAC szabadidő szakosztály égisze alatt létrejött program folytatásaként hamarosan megszervezik a mozgásprogramot a hallgatók számára is.
A Debreceni Egyetem Műszaki Kara rendszeresen szervez találkozókat a vállalati partnerek számára, amely során az új technikákat, technológiákat mutatják be számukra.
"Az Európai Unió klíma- és környezetvédelmi céljaiból adódó kihívások és ezek hatásai a magyar agrárgazdaságra" címmel rendeztek konferenciát a Debreceni Egyetemen
Idén újra megrendezik a DEBRECEN DRIVE-ot - az ország legnagyobb járműipari seregszemléjét!
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara, valamint az Alföldi Tej Kft. vezetői együttműködési megállapodást írtak alá. Eszerint a tejfeldolgozó társaság a felsőoktatási intézmény élelmiszeripari képzéseinek gyakorlati bázisává válik, ahol a hallgatók részt vesznek a termékfejlesztésben és a kutató munkában. Később a vállalat álláslehetőséget is kínál számukra.
2022-05-08 |
Békekoncertet rendez a Debreceni Egyetem a város önkormányzatával és a történelmi egyházakkal közösen május 6-án, 18 órakor a Debreceni Református Nagytemplomban. Ez az esemény jelzi, hogy milyen nagy szerepe van a bajban az összefogásnak, ugyanakkor a jótékonysági hangversenyen befolyt összeget a Híd Kárpátaljáért számára fogják átadni. A műsor összeállítására Somogyi-Tóth Dánielt, Debrecen város főzeneigazgatóját, a Kodály Filharmónia vezetőjét kérték fel.
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt