Kihirdették a felsőfokú oktatási intézmények a pontszámokat a szeptemberben kezdődő tanévre, így a diákok megtudhatták, hogy hol folytathatják tanulmányaikat.
Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke beszédében úgy fogalmazott, hogy régi adósságot törleszt az egyetem, amikor az 1847 és 1927 között élt gróf Degenfeld-Schomberg József tiszteletére emléktáblát avat, ugyanis a gróf elévülhetetlen érdemeket szerzett a Debreceni Magyar Királyi Egyetem megalapításának előkészítésében.
A 21. Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája a Debreceni Egyetem és a város zenei kulturális és társadalmi életében egyaránt fontos rendezvény. A hallgatók részéről jelentkező igényt mutatja az idei 200 jelentkező, akik a világ 19 nemzetét képviselik. A szervezők ezúttal is gondoltak a közönségre, hiszen estéről-estére színvonalas klasszikus zenei koncertekkel kedveskednek a Zenés Esték a Nagyerdőn sorozat keretében.
A Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért pedig az intézmény igazgatója, Fülesdi Béla tevékenységét ismerte el a Szent Kozma és Damján díjjal. A professzor többek között azzal érdemelte ki a kitüntetést, hogy évtizedek óta részt vesz az egyik legaktívabb donorjelentő intézmény munkájában, a legmagasabb szakmai szinten támogatja és képviseli a szervdonáció ügyét, továbbá oktatója a szervdonációs célú továbbképzéseknek.
Több mint 36 millió forint gyűlt össze az ukrajnai menekültek megsegítésére a Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma által kezdeményezett Békekoncerthez kapcsolódó jótékonysági adománygyűjtés során. A felajánlásokat öt segítő szervezet költheti el a háború miatt nehéz helyzetbe került emberek ellátására, támogatására.
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika elismerést kapott a szervdonációt segítő kimagasló tevékenységéért.
A Debreceni Egyetem vezetősége valamint a Technológiai és Ipari Minisztérium hosszútávú együttműködési megállapodást kötött. A szerződés elsősorban az energetika az egészség-és a járműipar területére fókuszál. Szilvássy Zoltán rektor hangsúlyozta, hogy az intézménynek a jövőben olyan iparfejlesztési feladatokkal kell szembenéznie, mely az egyetem jól strukturált nemzetközi kapcsolatrendszerébe ágyazódik.
Az MTMI, azaz a matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai szakok népszerűsítése, és a képzésekre jelentkezők számának növelése volt a célja a Debreceni Egyetem most záruló projektjének. A 2017-ben indult programban nagy hangsúlyt kaptak a középiskolások pályaválasztását segítő rendezvények, szakkörök, nyílt napok és több online tananyagot is kidolgoztak. A mintegy 800 millió Ft-os projektben az egyetem 3 kara vett részt.
0:00
0:00
Mára az ország legnagyobb klinikája lett, több mint 170 ággyal rendelkezik, 61 orvos dolgozik az intézményben és évente 8 ezer műtétet végeznek el. Vannak olyan eljárások, amelyet az országban csak itt alkalmaznak.
Célja az intézmények együttműködése mellett a hallgatók kutatásának támogatása volt. Ebben 1500 diák 200-nál is több konferencián vett részt és 80 doktori iskolai rendezvény zajlott.
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt