Szabó Ferenc lett július elsejétől a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója, aki csaknem 26 éves szakmai és vezetői tapasztalattal rendelkezik, a közterület-felügyelői és az önkormányzati rendészeti hivatás területén, az utóbbi években előbb az ügyleti- és térfelügyeleti osztály, majd a járőrszolgálati osztály vezetője is volt a Miskolci Önkormányzati Rendészetnél. Az új vezető azt szeretné, hogy minél előbb fiatalos, dinamikus, jó szakmaisággal rendelkező szervezetté váljon a rendészet, amely a lakosság feltétlen bizalmát élvezi.
2023-07-05 |
Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója rádiónknak elmondta, vannak helyszínek, amelyeket kerékpárral sokkal könnyebben megközelíthetnek, így még hatékonyabban és gyorsabban végzik majd munkájukat.
2022-06-17 |
A kutyák kiválasztására a Spider Alapítvány, Lehoczki László tett javaslatot és ők is képezték ki az ebeket. Nyolc hónapos kiképzés után az i-re a vizsga tette föl a pontot. Az ebeknek olyan kiképzést kellett kapniuk, hogy semmi ne vonja el a figyelmüket a vezetőjük és a járőrtársuk védelméről - mondta el Lehoczki László, a Spider Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport vezetője, aki a kiképzést is irányította.
2020-08-26 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt