A veszettség terjedésére és az az ellen való védekezésre hívja fel a figyelmet Dr. Puskás Gábor a Miskolci Állatkórház vezetője. A veszettség egy vírus okozta fertőző betegség, amely a tünetek megjelenését követően rendszerint halálos kimenetelű.
2026-03-03 |
Az idén hagyományteremtő szándékkal létrehozott megmérettetés végső szakaszába lépett: október 15-én kiderül, ki lesz 2024-ben Az Év Hős Kutyája Magyarországon. A szolgálati, terápiás, segítő és mentőkutyák számára meghirdetett verseny célja, hogy bemutassa, népszerűsítse és elismeréssel díjazza azon ebeket, amelyek áldozatos munkájukkal nap mint nap embereken segítenek.
2024-10-11 |
A mentő páros Törökországban azon belül is Antakyában kutatott a földrengés túlélői után. A Hunor mentőcsapat értesítette őket, de már a Liszt Ferenc repülőtérről a Baptista Szeretetszolgálat csapatával utaztak ki a helyszínre. Csapatszinten tizenegy embert mentettek ki a romok alól, ők ketten Trafival konkrétan pedig három életet mentettek meg.
2023-03-03 |
Három kutya csodákra képes. Sérült és egészséges gyermekeknek, időseknek tart foglalkozásokat Fekete Szilvia kutyaterapeuta.
0:00
0:00
2022-08-17 |
Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol az adóhatóság. A 10 és 36 hónap közötti életkorú, kifogástalan egészségi állapotú kutyusok gazdái 2022. május 4-éig, e-mailben küldhetnek előzetes ajánlatot a kutyavásárra.
2022-04-28 |
A kölykök nevelőcsaládokhoz kerülnek az anyjuk mellől és így remélhetőleg jobban tudnak majd fejlődni. „Az U alom nagyon bátor és önálló kölykei magabiztosan közlekednek a maguk kis világában, ideje, hogy tovább lépjenek és megismerjék a nagyvilágot” - fogalmazott rádiónknak Komondi Piroska, az alapítvány szakmai vezetője.
2022-02-15 |
Önkéntesként segítő kutyákkal foglalkozik a nyíregyházi Szabó Ágnes. Fogyatékossággal élő gyerekekhez, pszichiátriai betegekhez és idős betegekhez viszi el a képzett ebeket terápiás céllal. A Szivárvány Idősek Otthonába is örömmel látogat el a szakember, hiszen nagy örömmel fogadják a négylábúakat az ott lakók.
2022-02-12 |
Az idén 1 millió 400 ezer forintot kapott, amelynek segítségével 200 fogyatékkal élő kisgyerek csoportos állatasszisztált fejlesztését látja el ebben a tanévben.
2021-11-14 |
A Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal a kutyák iránt érdeklődők, illetve kutyatartók számára indít online képzést. A cél, hogy az oktatás és a szemléletformálás során segítsék, információval lássák el a gazdákat. Az oktatási anyag komplex, amely a kutyaválasztási szemponttól az anatómián keresztül a viselkedési anomáliákig mindenre kiterjed. A képzés szeptembertől kezdődik, és a végén ún. gazdi jogsit kaphatnak a kutyatulajdonosok.
2021-04-21 |
Huszonnégy kutyát helyeztek biztonságba Egerben és Miskolcon, miután a rendőrök állatviadal szervezőit fogták el Kistokajban, Egerben és Rakacán. Tiltott állatviadal szervezése és állatkínzás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy kistokaji férfival és három társával szemben.
2021-03-19 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola