Érdekes összefüggést kutatnak a debreceni orvostudományi egyetemen. Dr. Röszer Tamás főmunkatárs adott ebből rövid ízelítőt a nyíregyházi Egészségtudományi Kar rendezvényén a napokban, ahol elsősorban a védőnőhallgatók vettek részt. Mint elhangzott, nem csak a felnőtt populációban, hanem a gyermekek körében is egyre jellemzőbb az elhízás a túlsúly, amelynek kialakulásában – a szakemberek szerint az anyatejes táplálás hiánya is szerepet játszhat.
2024-06-05 |
Felépült a Miskolci Egyetemen a Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrástár, valamint a felújított egyetemi könyvtár, levéltár és múzeum, amelynek műszaki átadását május 29-én tartották.
2024-05-31 |
Az új közösségi színtér lehetőséget teremt arra, hogy az intézmény dolgozói és hallgatói beszélgethessenek például katolikus papokkal már a jövő héttől, de akár bibliaórákon is részt vehetnek szeptembertől.
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara "Képzeletbeli Farm: Képzelj el egy saját mezőgazdasági világot!"-címmel gyermek- és ifjúsági rajzpályázatot hirdetett óvodás és általános iskolás gyermekek számára.
0:00
0:00
A Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Kara a Magyarhoni Földtani Társulat Oktatási és Közművelődési Szakosztályával közösen XVI. alkalommal rendezte meg az Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferenciát.
2024-05-29 |
Második alkalommal támogatja a Debreceni Egyetem azokat a középiskolákat, akik diákjai az intézménybe jelentkeztek, és a felvételi eredményeik alapján a legeredményesebbek.
Debrecenben is megtartották az „Akik arra születtek…” című, a tanári pálya népszerűsítésére indított rendezvénysorozatot. A konferencián a leendő munkavállalók, vagyis az egyetemi hallgatók mellett a munkáltatók is képviseltették magukat. Interaktív foglalkozások, előadások és kiállítások várták az érdeklődőket.
Ezúttal is azokat a szakképzésben tanuló fiatalokat keresték, akik egy-egy tagiskola arcai, szószólói lehetnek, és kortársaik – a jelenlegi és leendő diákok - között népszerűsíteni tudják magát az intézményt, a centrumot, a különböző szakmákat.
2024-05-24 |
Élethű helyzeteket gyakorolhatnak a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának hallgatói az úgynevezett skill laborban Nyíregyházán is. Az évekkel ezelőtt létrehozott országos hálózat a debreceni mellett a pécsi és a szegedi egyetemek közreműködésével segíti a gyakorlati képzést, hiszen ha kicsiben is, de igyekszik kórházi körülményeket létrehozni, ahol pl. az injekció adását vagy a szülés levezetését is gyakorolhatják.
A Debrecen Drive idén 4. alkalommal vonultatja fel a cívisvárosban mindazt ami gurul. Az ország legnagyobb járműipari seregszemléjét május 24-től 26-áig rendezik meg a Nagyerdei Stadion környékén. 50ezer négyzetméteren összesen több mint 800 járművet csodálhatnak meg a látogatók, köztük több mint száz új szalonautót, csúcskategóriás sportautókat, veteránokat, közszolgálati – például rendőrségi, katonai – munkakocsikat és a legkorszerűbb alternatív meghajtású járműveket.
0:00
0:00
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt