1920. november 14-én indult el az első fával rakott szerelvény a Lillafüredi Állami Erdei Vasút fővonalán a Garadna völgyéből a miskolci Fáskertbe. Ez egyébként kettős évforduló a Lillafüredi Állami Erdei Vasút történetében. Tíz évvel ezelőtt továbbította ugyanis első menetrend szerinti vonatát az Mk48 2021 pályaszámú dízel-villamos hibrid mozdony Miskolc-Dorottya utca és Garadna között.
2020-12-20 |
Újraindult a forgalom az ÉSZAKERDŐ Zrt. által üzemeltetett Lillafüredi és Pálházi Állami Erdei Vasúton, amik a koronavírus-járvány miatt a Kormány által meghirdetett veszélyhelyzeti rendelkezéseknek megfelelően március 17. óta nem közlekedtek. Egyelőre korlátozott kínálattal várja utasait a két vasút. A lillafüredi vonalon módosított menetrend szerint hétvégén napi hat, hétköznaponként pedig három szerelvény közlekedik. Pálházán az eredeti menetrend szerint, de csak hétvégeken és ünnepnapokon jár négy járatpár. Az újraindításról Pintyili Gergely üzemigazgató számolt be.
2020-05-19 |
A menetrend szerinti járatokon kívül tematikus programot is szerveztek, így elindult a Zúzmara, a Pirostojás. a Vadászkürt járat, a véradó expresszt is kiemelkedő érdeklődés kísérte, és az idén 20 ezren váltottak jegyet a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvánnyal közösen szervezett Mikulásvonatra. Az erdei kisvasút korszerűsítési munkáiról is érdeklődtünk Pintyili Gergely üzemigazgatónál.
0:00
0:00
2020-01-18 |
Befejeződött a Lillafüredi Állami Erdei Vasút Dorottya utcai végállomásának kivitelezése. Több mint 87 méter hosszúságban új peron épült az I. vágány mellett, ami az időseknek és kisgyermekeseknek egyaránt megkönnyíti a felszállást az erdei vasút szerelvényeire. Az épület melletti "élménytéren" különböző látványelemek kaptak helyet. Egy valódi kisvasúti személykocsit idéző "személykocsi-szelet"-et is kialakítottak, ami utas-váróként és a hazai kisvasutakról szóló ismertető pontként várja majd az utasokat. Ez csak néhány azon fejlesztések közül, amelyek az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Kassai Gyermekvasúttal közös pályázata révén valósult meg. A projektről Bózsó Gyulát, az Északerdő Zrt. műszaki osztályvezetőjét kérdeztük.
2019-09-25 |
Május 18-19-én újra benépesül a miskolciak egyik kedvenc kirándulóhelye.
2019-05-17 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola