Több száz milliós fejlesztés valósul meg a miskolci járműjavítónál, a Technical Services Hungaria Kft-nél. A Tiszai-pályaudvaron működő cég, 2021. január 1-jétől a Rail Cargo Hungaria Zrt. tulajdonába került. Az országban több vasúti kocsikat szervizelő-karbantartó társasággal rendelkező tulajdonos, mintegy 700 millió forint értékű új, csúcstechnológiás kerékpáreszterga-berendezés beszerzéséről döntött Miskolcon.
2021-06-15 |
A tapasztalat szerint a vasúti átjárókban bekövetkezett tragédiákat a figyelmetlenség és a szabálytalankodás okozza. A szakemberek célja, hogy mindezekre felhívják a figyelmet. A MÁV minden hazai középiskolához eljuttatja az Ütközéspont edukációs filmjét. A közlekedésbiztonsági kampány 55 millió forintos Európai Uniós támogatással valósulhat meg. A kezdeményezés jellegzetes plakátjaival országszerte 500 helyen találkozhatunk június közepéig. Idén eddig 19 baleset történt átjárókban, ez néggyel több, mint az előző év azonos időszakában.
0:00
0:00
2021-05-20 |
Tragikus volt az a baleset, amely még április 20-án történt Újfehértó közelében. A piros jelzés ellenére hajtott a vasúti átjáróba egy traktor, amely két vonattal ütközött. A sofőr életét veszítette, az egyik mozdonyt pedig majdnem 20 méterre repítette az ütközés a vasúti pályáról.
2021-04-30 |
Egyes megállókba akár négy perccel hamarabb is befut a vonat, ahol azonban meg kell várni a menetrend szerinti indulás időpontját, így nem csökken a menetidő. A MátészalkaLeaks csoport nemrégiben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-hez fordult annak érdekében, hogy információkat kérjen a vasútvonal esetleges teljes rekonstrukciójával kapcsolatban is. A részletekről Lintényi Leventét a Mátészalkaleaks közösségszervezőjét hallják.
2021-04-30 |
Észak–dél irányú villamosvonal épülhetne Miskolcon, amivel Kazincbarcika és Tiszaújváros is megközelíthető lehetne. - Miskolcon újra és újra felmerül a villamosvonalak további fejlesztése.
0:00
0:00
2021-02-07 |
1920. november 14-én indult el az első fával rakott szerelvény a Lillafüredi Állami Erdei Vasút fővonalán a Garadna völgyéből a miskolci Fáskertbe. Ez egyébként kettős évforduló a Lillafüredi Állami Erdei Vasút történetében. Tíz évvel ezelőtt továbbította ugyanis első menetrend szerinti vonatát az Mk48 2021 pályaszámú dízel-villamos hibrid mozdony Miskolc-Dorottya utca és Garadna között.
2020-12-20 |
A Budapest–Eger viszonylatú InterRégió vonatok beindulásával változik a Budapest–Miskolc–Sátoraljaújhely között a vonatok közlekedési rendje. A miskolci és a szerencsi InterCity vonatokról, illetve vonatokra átszállással változatlan formában elérhető marad a térség. Szerencstől is javul a Miskolc és Budapest felé az eljutás. Szerencsen közös peronos átszállással biztosítják a Nyíregyháza, illetve Tokaj felől tovább utazóknak az eljutást Miskolc és Budapest felé.
2020-10-29 |
A beruházásnak köszönhetően környezetkímélő és biztonságos közlekedés jött létre a két település közötti 8 kilométeren 15 milliárd forintból. Az ünnepélyes átadón készült összeállításban először Bodó Sándort az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárát hallják.
2020-10-21 |
Januártól 5 perccel csökken majd a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon a menetidő, de még így is egy személyvonat 110 perc alatt teszi meg a távot. Korábban volt, ahol 20 km/h-ás korlátozás is volt a pályán, itt egy csigának öltözött aktivista le is futotta a vonatot. A MátészalkaLeaks csoport tagjai úgy tudják, hogy a vonalat lehet, hogy jövőre elkezdik felújítani. A részletekről Lintényi Leventével, a Mátészalkaleaks közösségszervezőjével beszélgettünk.
2020-09-23 |
Az ország legkisebb városának központjában közel 120 millió forintból újjáépített állomásépület ikonikus a helybeliek és a térségben élők számára, beruházásaik közül eddig ez volt talán a legfontosabb – mondta az ünnepségen Szebeni Endre polgármester.
2020-09-04 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
nmhh
Alt