A napokban a félmilliomodik idei utasát köszöntötte a Debreceni Nemzetközi Repülőtér, a forgalom tavalyhoz képest mostanra 65%-kal nőtt. A gyarapodás a chartereknél, tehát a nyaraló járatoknál is tapasztalható volt: 15%-kal többen, mintegy 34 ezren repültek üdülni ezekkel a szezonálisan közlekedő gépekkel a cívisváros légikikötőjéből.
2019-10-21 |
A légitársaság 2012-ben indította el első bázisgépét a cívisvárosban, akkor 18 ezres utasforgalommal, ma év végére már több mint 600 ezres forgalomra számítanak. Jelenleg 11 ország 14 desztinációjába szállítanak utasokat, a nyaraló turisták mellett az üzletemberek is nagy számban igénybe veszik a Debreceni Repülőteret. Sőt, a régió legjelentősebb repülőtere lett a debreceni.
2019-09-03 |
Július végére elérte a 360ezret a Debreceni Nemzetközi Repülőtér utasainak száma, mostanra pedig valószínűleg meghaladta a tavalyi teljes éves forgalmat. Ez nagyban köszönhető a menetrendszerinti járatok bővülésének és a sikeres charter szezonnak.
2019-08-19 |
Indul a charterszezon a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren. A nyári üdülési időszakban kifejezetten nyaralókat szállító járatokkal ezúttal 4 tengerparti célpontba lehet utazni: Törökországba, Egyiptomba, Bulgáriába és a görög szigetek közül Zakyntosra. A chartergépek telítettek, ez várhatóan tovább növeli a reptér amúgy is dinamikusan növekvő forgalmát.
2019-06-15 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt