A cél, hogy az idegenforgalmi szakembereknek és a különböző egyházak érintett képviselőinek alkalmat adjanak tapasztalataik megosztására, erősítsék az örökségturizmus szerepét, az értékek megismertetését és elismertségét. A szervezők félszáz résztvevőt várnak a Debreceni Református Egyetemi Templomba. Az előadások, workshopok után a Religio et Patria stratégiai program turisztikai attrakciófejlesztéseit a Kistemplomban és a Verestemplomban ismerhetik meg az érdeklődők.
2024-09-10 |
Lassan vége az idegenforgalmi szezonnak. Miskolcot 10-15%-kal kevesebben keresték fel az előző évhez képest. Erről is szólt Szendrei Mihályt, a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke.
2023-09-07 |
Minden évben május 11- én tartják Miskolc város napját. Hagyomány, hogy ezen a napon osztják ki a Miskolci nemzeti Színházban megrendezett ünnepen a Miskolc díszpolgára címet és további díjakat azoknak, akik sokat tettek a városért. Kupcsik Sarolta a „Miskolc Város Turizmusáért” díjban részesült.
2022-05-23 |
Miskolc nevezetességeinek bemutatása, idegenvezetés, városnéző séták, szálláslehetőségek, kulturális programok - csak néhány azon szolgáltatások közül amelyekkel várják a városba érkező turistákat a Széchenyi utcán található Tourinform irodában.
2022-05-05 |
Elkészült a Várhegyen a Látogatóközpont, amely az újhelyi vár történetét és a régészeti feltárás eredményeit mutatja be. A másik attrakció, az Ungvári Pincesoron a borterasz és a völgyszínház, mely közösségi térként, s rendezvényhelyszínként szolgálja a város közönségét és az ide látogató turistákat. Erről beszélgetünk Dankó Dénes alpolgármesterrel.
2020-08-16 |
A város neve ma is jól cseng a turisztikai palettán, de az önkormányzat elérkezettnek látta az időt arra, hogy Sárospatak ne csupán egy idegenforgalmi célpont legyen, de az itt elérhető értékeket összefoglaló márka is. Sárospatak az utóbbi években sokat lépett előre a turizmus területén, szinte minden idegenforgalmi célpont növelni tudta látogatói számát és a vendégéjszakák száma is meredeken emelkedett. Ahhoz, hogy Patak megőrizze, vagy akár javítsa is pozícióit, emelni kell a tétet. Most azon dolgoznak a szakemberek, hogy Sárospatak neve jóval többet jelentsen egy szép és szimpatikus zempléni városnál, hanem márkanévként mindenki számára egy jól beazonosítható értékkört közvetítsen
2020-06-14 |
Ebben az évben ünnepli alapításának 50. évfordulóját a Nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu. Ebből az alkalomból Dr. Németh Péter nyugalmazott megyei múzeumigazgató a vendégünk, aki az alapítás éveiben igazgatta a megyei múzeumi szervezetet és a skanzen létrejöttét.
2020-03-17 |
A "Visit Debrecen", a civisváros turisztikai marketing szervezete azért jött létre néhány éve, hogy egységes arculattal, még hatékonyabban képviselje Debrecent a hazai és külföldi turisztikai piacon. Az eddigi eredményekről, az élményközpontú idegenforgalomról és a nemzetközi repülőtér szerepéről is szó lesz a következő percekben.
0:00
0:00
2020-01-29 |
Indul a charterszezon a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren. A nyári üdülési időszakban kifejezetten nyaralókat szállító járatokkal ezúttal 4 tengerparti célpontba lehet utazni: Törökországba, Egyiptomba, Bulgáriába és a görög szigetek közül Zakyntosra. A chartergépek telítettek, ez várhatóan tovább növeli a reptér amúgy is dinamikusan növekvő forgalmát.
2019-06-15 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt