A gyülekezet tagjai időkapszulában hagytak üzenetet a következő építő, felújító generációnak. De hogy készül el egy időkapszula, és mit üzennek a mai túrkevei reformátusok az utánuk jövőknek? Erről is beszélgettünk Kereszti Roland túrkevei lelkipásztorral.
2022-03-24 |
Az 1700-as években épült részben barokk, részben pedig klasszicista stílusú épület ezernél is több ülőhellyel rendelkezik. Most a torony és a külső homlokzat szépülhetett meg 380 millió forintból, melyben van pályázati forrás, kormányzati támogatás és önerő is.
2022-03-20 |
Tetőablakokból például egy mosolygós arc rajzolódik ki, de az építészt megihlette azaz ige is, amikor Jézus azt mondja magáról, "Én vagyok az ajtó." Az óvoda aulájában egy tucat különböző színű, mérető ajtó szimbolizálja ezt. Mindez persze csak a keret, a lényeg pedig a tartalom, az hogy biztos alapokat adjanak az itt nevelkedő gyerekeknek, és megismertessék őket Isten szeretetével. A részletekről Kereszti Roland túrkevei református lelkésszel beszélgettünk.
2021-11-19 |
A meglévő vezetékek szigetelése sok madár esetében megfelelő megoldást jelent, de a túzokok számára a vezetékek földbe helyezése a biztonságos eljárás. Egy különleges projekt keretében Túrkeve és Dévaványa között kezdték meg ezt a munkát, utána pedig a Furta és Szerep közötti szakasz következik.
2020-10-13 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt