Negyedik alkalommal tartanak nemzetközi antrozoológiai konferenciát a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán Hajdúböszörményben október 4-én.
A versenyt középiskolás diákok számára szervezi 35. alkalommal a Magyar Innovációs Szövetség, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkársága, valamint a Nemzeti Innovációs Ügynökség. A célja, hogy a kutatni vágyó fiatalok új eljárásokat dolgozzanak ki, amelyekért komoly jutalmat, akár pénzjutalmat is nyerhetnek, hiszen mindez a gazdaság fejlődését szolgálja.
A hagyományokhoz híven a Debreceni Egyetem idén is csatlakozik a tudományos életet népszerűsítő és bemutató Kutatók Éjszakája országos programsorozathoz. Szeptember 26-án, pénteken 200-nál is több rendezvény várja az érdeklődőket az intézmény karain és campusain.
A fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének munkáját segítő, 60-nál is több hazai és nemzetközi szaktekintélyből álló testület 3 éve jött létre, és minden évben nagyszabású konferencián ismerteti az eltelt esztendő eredményeit, illetve felvázolja a legfontosabb feladatokat.
Második alkalommal szervezi meg a Debreceni Egyetem szeptember 20-án, szombaton az Alumni Fesztivált. Tavaly 300-an vettek részt a rendezvényen, most több mint 800 régi hallgató, dolgozó regisztrált a programokra az ország különböző helyszíneiről.
Az értékek állandósága jellemzi a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara évtizedek óta futó koncertsorozatait. Természetesen a szervezési rutin is része a töretlen sikerű szériának, melynek középpontjában az a minőségi muzsika áll, mely a világ bármely pontján megállja a helyét.
Megújult a Debreceni Egyetem legnagyobb előadóterme, az oDEon Színháznak is helyet adó színházterem a Böszörményi úti campuson. A Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusának színházterme 1962 és 1964 között épült a kollégium épületegyüttesével együtt, amely már akkor is több funkciós térként, előadóteremként is működött.
A szakmai találkozón az ökológiai gazdálkodás szereplői, termelők, kereskedők, szolgáltatók és a feldolgozóipar képviselői mutatkoztak be. Az előadásokon pedig a Debreceni Egyetem szakemberei, tanácsadók és szakértők vitatták meg az ökológiai ágazat aktuális kérdéseit.
A tehetséggondozás egyik legrégibb eszköze a magyar felsőoktatásban a tudományos diákköri konferencia, amelybe már középiskolásokat is bevont az egyetem. A Tudományos Diákköri konferenciára az egyetemi hallgatók mellett középiskolásokat, a nyíregyházi Zay Anna Technikum tehetséges diákjait is meghívták illetve bevonták a tudományos munkára való felkészítésben.