Terápiás készítmény fejlesztésére a cukorbetegség és szövődményei ellen nyert több mint 1,3 milliárd forintos Európai Uniós támogatást a Debreceni Egyetem, valamint a Qlaboratories Gyógyszerkutató Kft.
A Debreceni Egyetem Sporttudományi Intézete „Sporttáplálkozás” címmel rendezett online workshopot, melynek fókuszában a táplálkozás és az öregedés állt. Dr. Papp Gábor klinikai szakorvos, az intézet adjunktusa az időskori izomgyengeségről és izomsorvadásról tartott előadást, amely ma már népbetegségnek számít, és minden második embert érint.
Bartha Elek oktatási rektor-helyettes elmondta: Magyarország legrégebbi intézményéről van szó, amely ma ott van a világ jegyzett egyetemei között a 30 ezer hallgatójával, 42 ezer egyetemi polgárával, 73 alapképzési és 87 mesterképzési szakával.
A Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Biológiai Központ a most zárult közös pályázatban a klinikailag nem, vagy csak részben megoldott problémákra keresett molekuláris magyarázatokat.
A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karának szakemberei egy három éve indult „Re-Connekt/ Re- Collect” elnevezésű kutatási programhoz csatlakozva gyűjtötték és elemezték a gyermeknevelés hidegháborús sztereotípiáit.
Európában legközelebb Bécsben érhető el, a világ vezető sportmérnöki intézete pedig Angliában található. A nappali tagozatos mesterképzés 2022 szeptemberében indul, célja hogy olyan mérnökök kerüljenek a hazai és nemzetközi munkaerőpiacra, akik a sport különböző területein végezhetnek majd kutatásokat sport-, rehabilitációs- és testedzési eszközöket tervezhetnek, fejleszthetnek, emellett képesek lesznek a sport- és fizikai teljesítmények mérésére is.
Néprajzkutatók, történészek, hadtörténészek, muzeológusok több éves közös kutatómunkájának eredményeként, az első világháború polgári hatásait vizsgáló kiadványokat mutatott be a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszéke.
Az intézmény jogelődje 1971. október 15-én kezdte meg működését 90 hallgatóval, 10 oktatóval és 9 óvónővel és ekkor még csupán az óvodapedagógus képzést tűzte ki célul. Az azóta eltelt fél évszázad alatt azonban a pedagógusképzésben és a gyógypedagógia területén is ismertté vált a kar. Jelenleg 5 alapszakra várják a felvételizőket az 1750 hallgatóval és 43 oktatóval működő főiskolára.
3,4 milliárd forintból, részben pályázati, részben egyetemi forrásból valósították meg a főépület közelében létrejött, több mint négyezer négyzetméteres egyedülálló kialakítású, a legújabb trendekhez igazodó Learning Centert.