Az ősszel újra elindult vagy inkább folytatódott a Tiszántúli Református Egyházkerület középiskolai missziója, amely egyelőre a Debreceni Szakképzési Centrum két kollégiumában, a Beregszászi Pál és a Györffy István Kollégiumokban, valamint a Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum működik heti rendszerességgel.
2025-01-23 |
Január 23-án, most csütörtökön nyílt napra várja leendő hallgatóit a Debreceni Református Hittudományi Egyetem. A nagy múltú intézmény iránt érdeklődők itt megismerhetik az épületeket, a diákéletet, és első kézből tájékozódhatnak a képzési kínálatról.
0:00
0:00
2025-01-23 |
Teljesen kihalt a vékonycsőrű póling, legalábbis egy új tanulmány szerint. A madárfaj a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján még súlyosan veszélyeztetettként szerepel, ám a friss kutatás 99,6 százalékosra teszi annak a valószínűségét, hogy mára nem maradt fenn. Vékonycsőrű pólingot a hivatalos feljegyzések szerint utoljára 1995-ben láttak Marokkóban, a szakértők úgy vélik, nem sokkal ezután pusztulhatott ki a teljes faj.
2025-01-23 |
Kevés olyan sokoldalúan felhasználható alapanyag van a növénytermesztők kezében, mint a komposzt, amelynek segítségével növelhető a talaj szervesanyag-tartalma, javítható a szerkezete és vízmegtartó képessége, a növények számára pedig tápanyag-utánpótlást nyújthat, de akár a növényvédelemben is szerepet játszhat.
2025-01-23 |
937 betöltetlen háziorvosi praxis van Magyarországon – derül ki a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő decemberi adataiból. A legtöbb tartósan betöltetlen praxis Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében (95) volt. A helyzet a kisebb vidéki településeken a legrosszabb. A helyzetet nehezíti az is, hogy a háziorvosi pálya nem vonzó a fiatal orvosok számára. A részletekről Dr. Csilek András a Magyar Orvosi Kamara B.-A.-Z. Vármegyei Területi Szervezetének elnöke számol be.
2025-01-23 |
A Debreceni Egyetem Reumatológiai és a Hematológiai Tanszéke első alkalommal rendezte meg a Hemato-Immuno-Reumatológiai Konferenciát, azaz a HIREK-et. A kétnapos szakmai tanácskozás résztvevői áttekintették a hematológia, az immunológia és a reumatológia határterületi kérdéseit, szó esett többek között a legújabb diagnosztikai eljárásokról, a célzott terápiáról és a sejtterápiás újdonságokról.
A magyar kultúra napjához kapcsolódva, a tornai Vár-Lak Színjátszó Csoport mutatkozott be a miskolci közönségnek. A Felvidék Ház rendezvényén, amelyet a Miskolci Galéria épületében tartottak, Kajkó Henrietta, a színjátszó csoport vezetője elmondta, Tornán több mint 50 éves múltja van a színjátszó mozgalomnak, ám hosszabb ideig szünetelt a tevékenységük. 2018-ban újra megalakult a színjátszó csoport, a helyi Csemadok szervezet támogatásával, és még abban az évben nagy sikerrel adták elő a Rátóti csikótojás című darabot.
2025-01-23 |
Olaszliszkán nyílt meg a napokban a Vidéki gettók… nem marad itt közülük hírmondó sem – című leporelló kiállítás. A nem mindennapi tárlat a zsidók deportálásának vidéki állomásait mutatja be. A kiadott sajtóközleményből kiderül: a magyar közigazgatás szervezte meg a vidéki gettókat: kijelölték a helyét, meghatározták a Zsidó Tanács feladatait, gondoskodtak a zsidó javak leltárba vételéről, a beszolgáltatásokról, és büntetéseket helyeztek kilátásba a zsidó vagyon rejtegetése vagy megdézsmálása esetére.
2025-01-23 |
A Nyíregyházi Egyetem is jelen volt a 25. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a budapesti Hungexpon. Az egyetem kiemelt helyszínen, a nagyszínpaddal szemben állította fel standját, amely idén látványban és kínálatban is gazdagabb volt az eddigieknél. Érdeklődésben sem volt hiány, a jelentkezéseken pedig majd látszik, mennyien választják a nyíregyházi felsőoktatási intézményt.
2025-01-22 |
dr. Puskás Gábor 2005-ig volt elnöke a klubnak. Ezen időszak alatt tették le a miskolci jégkorong alapjait. Erről a szakaszról az egyesület jubileuma alkalmával dr. Puskás Gáborral a Miskolci Jegesmedvék örökös tiszteletbeli elnökével beszélgettünk.
2025-01-22 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola