Isteni és emberi szó – ezzel a mottóval jelent meg a Református Tiszántúl új, idei harmadik száma. Az élő ige évével összhangban a kommunikáció formái és eszközei is hangsúlyt kapnak ezúttal a Tiszántúli Református Egyházkerület lapjában. A cikkek szereplői között az Európa Rádió is megjelenik.
A Debreceni Református Egyetemi Templom egész évben sokféle programnak adott otthont. A tér egyedi adottságainak köszönhetően egyaránt jó helyszíne lehet koncertnek, kiállításnak, tudományos konferenciának.
Nyári olvasmányélményüket nem hagyományos napló formájában örökítették meg, hanem egy cipősdobozban. Az iskola könyvtárában egy kiállítást is rendeztek a kincsesdobozokból.
A miskolci kötődésű sportember idén nagy célt tűzött ki maga elé, egy hegymászó túra keretében felmentek a Mount Everest alaptáborba. Kalandos utazáson, ötezres csúcsokon és gleccsereken keresztül jutottak el a 3 sherpával és 5 teherhordóval támogatott csapattal az alaptáborba. Ezt a túrát egy hosszú és nehéz felkészülés előzte meg. Mindezekről mesél rádiónknak Guylás Dénes.
Az Országos Neveléstudományi Konferenciát 24. alkalommal rendezték meg, az idén a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai, illetve Bölcsészettudományi Kara negyedik alkalommal.
Mindenszentek november első napja a világ számos országához hasonlóan hazánkban is munkaszüneti nap. A protestánsoknál nem hivatalos ünnep, a római katolikus és ortodox egyházaknak azonban főünnepei közé tartozik. Az egyetemes egyház a IV. század óta emlékezik egy kijelölt napon a vértanúkra és szentekre, a IX. század óta ez az ünnep november elseje (az ortodoxia azonban egy héttel később tartja). A köztudatban gyakran összemosódik az egyes ünnepek és emléknapok üzenete.
Párbeszédre hívó, gondolatébresztő kezdeményezésként indította el a „Református Holnap” című új beszélgetés-sorozatot Fekete Károly püspök és a Tiszántúli Református Egyházkerület.
Az ilyen típusú képzések lényege, hogy partnerével, a Debreceni Egyetemmel közösen hirdeti meg a DSZC, közösen kidolgozott tananyagot adnak át, és már a középiskolás éveik alatt egyetemi szintű tudást, illetve krediteket szerezhetnek a diákok.
Igyekszik tovább fejleszteni a települést az újonnan megválasztott polgármester. Mint mondja, örömmel tölti el, hogy már nemcsak alpolgármesterként bizonyíthat.