A fiatal lelkipásztor tanulmányai hatod évében került ide segédlelkészként és most az október 12-ei ünnepi lelkészszentelő után is itt maradhat. A gyülekezetet évtizedeken át építette és gondozta a Püski házaspár, akik nyugdíjba vonulásuk után Németh Áronnak adták át a feladatokat.
2024-10-25 |
Debrecen egykori főépítészére, a 100 éve született Mikolás Tiborra emlékeznek idén ősszel, egészen év végéig rendezvények sorával. Több intézmény összefogott és többféle programot szerveztek: emlékülést, kiállításokat, kötetbemutatót.
2024-10-25 |
Az őszi hónapok nemcsak a természetjárók számára ideálisak, ez a vadászatok legaktívabb időszaka is: az egyes fajok vadászatára vonatkozó idényt ugyanis a vadgazdálkodási törvény szabja meg, amely szerint a nagyvadak zömére szeptember-október hónapokban lehet vadászni.
2024-10-25 |
Október 23-án Miskolcon a Mancs téren hirdették ki az „Év hős kutyája” cím dobogósait. A versenyt Hope, a Spider Mentőcsoport személy és nyomkereső kutyája nyerte Második helyezett lett Dani, a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány által képzett már nyugdíjas vakvezető kutya.
2024-10-25 |
A rezsiköltségek fedezésére indított gyűjtést a szegedi Motiváció Műhely Tanodája. A cél minimum félmillió forint, ami a gázszámla körülbelül negyedét fedezi, mivel hátrányos helyzetű gyerekek támogatása ide vagy oda, a vállalkozásoknak számlázott áron kapják az energiát, így a lakossági árnak jelenleg a 3,6 -szorosát fizetik ki a gázért.
2024-10-25 |
Sokféle oka van annak, ha egy tizenéves tudja a dolgát – még akkor is, ha a kamaszkori sajátosságokkal neki és szüleinek is küzdeni kell. Szűcs Boglárka pedagógus szülők gyereke, a három testvér közül ő a legidősebb és talán maga sem gondolta, hogy az iskolaváltás, az új életszakasz mekkora változást hoz majd az addig csöndes, visszahúzódó kislány életébe.
2024-10-25 |
Családi és közéleti reprezentáció a XVI. és XVII. században – ezzel a címmel rendeztek konferenciát a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumában a vendéglátó intézmény, valamint a Tokaj-Hegyalja Egyetem közös szervezésében. A kétnapos rendezvényen közel 20 előadást hallgathattak meg a résztvevők.
2024-10-25 |
A Dongó Együttes 1976 óta a legjobb hazai és nemzetközi költők verseit zenésíti meg. Muzsikájuk épp annyira sokszínű, mint az a többszáz vers, melyből előcsalogatták a bennük megbújó dallamot.
2024-10-25 |
A Debreceni Református Hittudományi Egyetemen két éve működik az a színjátszó kör, melynek tagjai rendszeresen emlékműsorral készülnek március15-ére, október 6-ára és most október 23-a tiszteletére is.
2024-10-24 |
Erdei Istvánné Nyírmeggyesen élő nyugalmazott lelkipásztor. Debrecenben 1971-ben egy nyári kántorképző tanfolyam után döntötte el, hogy lelkész szeretne lenni, így került a cívisvárosba a teológiára. Később lelkipásztor férjével több gyülekezetben szolgált, majd Nyírmeggyesre került.
2024-10-24 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt