A párizsi olimpián bronzérmes lett, most megnyerte az Országos Bajnokságot Major Endre para-asztaliteniszező. A sportoló korábban Európa-bajnok lett, így kvalifikálta magát az olimpiára. Mielőtt ping-pongozni kezdett, úszott és kipróbálta a kerekesszékes rögbit is. Most 55 éves, vajon készül a következő olimpiára?
2024-12-23 |
Nem tudták 1990-ben, hogy mire vállalkoznak amikor keresztyén könyvkiadót alapítottak. Damásdi Dénesné Judit, a kiskunfélegyházi gyülekezet tulajdonában lévő Parakletos Kiadó vezetője azt mondja: csak jött egy lehetőség, amivel éltek, és kiadták az első könyvet. Aztán jött a többi.
2024-12-23 |
Irigylésre méltó, hogy valakinek az a munkája, hogy olvasson, majd átadja az olvasottakat. Persze hacsak ennyi lenne egy 21. századi könyvtáros munkája, valószínűleg üresek lennének a Bibliotékák. Ma ugyanis sokkal inkább kell PR-menedzsernek, pszichológusnak, szociológusnak lenni.
2024-12-20 |
Az idén már több mint 400 diák végezte tanulmányait az intézményben. Az iskola megannyi szakmai programmal, külföldi tanulmányúttal és ösztöndíj-lehetőséggel járult hozzá az itt tanuló diákok fejlődéséhez, valamint világlátásuk szélesítéséhez.
2024-12-20 |
Barta Judit a Debreceni Egyetem docense, a Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika szakorvosa miniszteri elismerő oklevelet vehetett át a közelmúltban. Az országosan és nemzetközi szinten is megbecsült orvost az egészségügy területén végzett kimagasló tevékenységéért tüntették ki még novemberben.
A Debreceni Szakképzési Centrum és iskolái számára az egyik legfontosabb partner a Debreceni Egyetem. Szinte minden képzési területen van kapcsolat, de ezen belül is kiemelkedik a Természettudományi és Technológiai Karral való régi és szerteágazó együttműködés.
2024-12-20 |
Megjelent a Tiszántúli Református Egyházkerület negyedéves lapja, a Református Tiszántúl idei utolsó száma. Az élő ige éve tematikája mint egy vezérfonal fut végig a magazin cikkein, melyhez ezúttal a művészetet állították a középpontba. Ezen belül is különleges figyelmet kapnak a templomok kazettás mennyezetei, de a zene, a vers, sőt az ötvösművészet is megjelenik.
2024-12-19 |
Goethe szavait idézte Frank Füredi professzor, aki az MCC miskolci képzési központjának előadásán kultúránk megőrzésének fontosságáról beszélt. A fiatalok csak akkor tudnak újítóvá válni és szárnyalni, ha erős gyökerekkel és identitástudattal rendelkeznek.
2024-12-19 |
A közelmúltban Mosonmagyaróváron rendezték meg az Ashihara Karate Full Contact világbajnokságot. A megméretésen a nyíregyházi Seiren HSE öt versenyzővel vett részt. A nemzetközi mezőnyben Fogarasi Dominik két küzdelemben nyert, ezzel szerezte meg a VB címet. A fiatalok felkészülését a csapat több tagja is segítették. Fogarasi Dominik és edzője Sensei Dudics Gábor volt rádiónk vendége.
2024-12-18 |
Az újszerű kondenzátoranyagok kifejlesztését és vizsgálatát 2021. április 1-jén kezdte meg az egyetem több partnerrel karöltve és a projekt idén sikeresen befejeződött. A fejlesztés során szén alapú nanoanyagokat, így nanocsövet, grafént, karbon nanolemezkéket alkalmaztak.
2024-12-18 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt