A felvidéki Gútán, az Adamis Anna Városi Művelődési Központban tartották a 48. Magyar Művészetért Díjrendszer díjátadó gáláját. Ez a rangos elismerés olyan magyar személyiségeket és közösségeket díjaz, akik jelentős mértékben hozzájárultak a magyar kultúra és művészet gazdagításához, valamint a magyarság identitásának megőrzéséhez a Kárpát-medencében. Mács Ildikó újságíró, a miskolci Felvidék Ház szakmai igazgatója, édesapjával Mács József íróval posztumusz megosztott Ex Libris díjban részesül.
2024-12-18 |
A karácsony a kereszténység második legnagyobb ünnepe. A téli sötétség növekedése után a külső fény eljövetelét hozza el a téli napforduló, a belső fény eljövetelét pedig maga az ünnep által. Ezt készíti elő az adventi időszak, ami a vallásos ünnepeket jellemzően megelőző böjtöt helyettesíti, és felkészíti a lelkünket az adventus Domini- re, vagyis az úr eljövetelére.
2024-12-18 |
A Religio et Patria turisztikai program megvalósítása kihívást és lehetőséget jelentett mind a 6 érintett templom számára. A program egy debreceni és egy vidéki résztvevője számolt be a tapasztalatairól.
2024-12-18 |
Második alkalommal készített filmsorozatot a külhoni magyar területeken megvalósuló beruházásokról a Bodrogközi Értékmentő Közösségi Egyesület a Hegyalja Televízióval együttműködve. Az idei évad filmbemutatóját konferenciával kötötték össze a szervezők.
2024-12-18 |
Bodnár Máté, a Nyíregyháza Városi Református Egyházközség lelkipásztora elmondta: Jézus azt kérte a tanítványoktól, hogy legyenek felkészültek, mert bármelyik pillanatban újra eljöhet. Ne aludjanak el - lelki értelemben -, hanem bármelyik pillanatban várják őt. Ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztussal nem csak akkor találkozhatunk, ha eltávoztunk a földi életből, hanem már ebben a földi létben is eljöhet újra a világba.
2024-12-18 |
A református gyülekezetben folyamatosan tartanak énekkari próbákat, családi vasárnapokat, valamint gyermek istentiszteleteket.
2024-12-18 |
Családias hangulatban ünnepelték meg a látogatóközpont születésnapját. Az ünnepségen Rónai Kálmánné a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgató asszonyának köszöntője után Bíró Tibor látogatóközpontvezető foglalta össze az intézmény elmúlt 1 évének legfontosabb eseményeit.
2024-12-18 |
Mielőbb kezdjék meg az M30-as autópálya helyreállítását! Ezzel a címmel tartottak demonstrációt a borsod vármegyei civilek csütörtökön a 3-as főút mellett, ahová ez év februárjában terelték át az M30-as autópálya forgalmát, mivel az használhatatlanná vált.
2024-12-16 |
30 évvel ezelőtt hozták létre a Debreceni Egyetemen a Cornea Bankot. Magyarország legrégebb óta működő szaruhártya bankjának jubileumát tudományos ülésen ünnepelte meg a Debreceni Egyetem Szemklinikája. A tanácskozáson hazai és külföldi szakemberek tartottak előadásokat a különböző átültetési technikákról és a Cornea bankok fejlődésének jövőbeli lehetőségeiről.
A reményeket is felülmúlva sikerült lezárni a Religio et Patria projektet, a Tiszántúli Református Egyházkerület 2024-re meghirdetett átfogó turisztikai programját. A korábbi 6 helyszínt érintő, másfél milliárd forintos európai uniós templomrekonstrukciós beruházás-sorozatra alapozva az volt a cél, hogy minél több látogatónak megmutassák a vallásturisztikai értékeket, a református egyház épített és kulturális örökségét.
2024-12-16 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola