Miskolc Önkormányzatának Közgyűlése szeptemberi ülésén védetté nyilvánította Roráriusz László és Roráriusz Gyula országos hírű miskolci cukrászmesterek, valamint Choma József festőművész sírját.
0:00
0:00
2026-09-28 |
A Magyar Tudományos Akadémia Területi Akadémiai Bizottságainak képviselői a Debreceni Egyetemen tanácskoztak. Bács Zoltán rektor az együttműködési lehetőségekről egyeztetett Pósfai Mihállyal, az MTA elnökével és Balla Györggyel, az MTA Debreceni Akadémiai Bizottság elnökével. A találkozón bemutatták a DE tudományos portfólióját, nemzetközi kapcsolatrendszerét és az egyetemi tudástranszfer útjait.
„Közösség, fórum, ahol bátran lehet kérdezni” – így fogalmazott Dr. Szabó György, a Nyíregyházi Egyetem rektora a Nyíregyházi Egyetem Szenior Akadémia programsorozatáról.
2026-09-25 |
20 év óta vártak egy kerékpárútra a Budaörs és Törökbálint közlekedők, ám hiába szerepelt annak nyomvonala fejlesztési terveken, nem készült el. Aztán budaörsi apukák a kezükbe vették az irányítást, és maguk készítették el. A nyomvonal alapját egy évtizedek óta használaton kívül ipari vasúti vágány csonkja adta: ezt előbb kitisztították majd zúzott kővel és mart aszfalttal töltötték fel.
2026-09-25 |
A Szépkorúak Akadémiája a 2026/2027-es tanévben is izgalmas, színes előadássorozattal várja a szellemi frissességre és tartalmas közösségi élményekre vágyókat a Miskolci Egyetemre. A félév szeptember 11-én, az első előadás napján indult. A részletekről Prof. Dr. Kovács Helgával, a Miskolci Egyetem Stratégiai Kapcsolatokért Felelős Rektorhelyettesével beszélgetünk.
2026-09-25 |
Idén ősszel 40. alkalommal kezdődnek meg a versenyek. Ezeken számos miskolci iskola képviselteti magát ebben a tanévben is.
2026-09-25 |
A templom száz évvel ezelőtti alapkőletételére, illetve százéves történetére, a gyülekezet előtt járó nemzedékek hitére és szolgálatára emlékezett a hevesi református közösség szeptember 20-án hálát adva a gyülekezet új közösségi házáért is. Az alkalmon Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.
2026-09-25 |
Fordult a trend: az alacsony infláció miatt már reálhozam érhető el a betéti kamatokkal is. Az elmúlt évek trendje az volt, hogy az infláció mértékét - az adók levonása után - nem haladta meg a betéti hozam.
2026-09-24 |
Vakációs gyermektábor és felnőttkonfirmáció is színesítette a Nyíregyháza-Kertvárosi Református Egyházközség megszokott alkalmait nyáron. A gyülekezetben második éve hagyomány, hogy a nyári időszakban felnőttek számára is lehetőség nyílik a konfirmációs felkészülésre és a konfirmációra. Katona Bélával, a Nyíregyháza-Kertvárosi Református Egyházközség lelkipásztorával beszélgettünk.
2026-09-24 |
Csaknem 150 program várja az Egyetemvárosba látogatókat szeptember 25-én. A tudományos munka sokszínűségét és eredményeit mutatja majd be a nagyközönség számára a rendezvényen a Miskolci Egyetem. A Kutatók Éjszakája a tudomány ünnepe, amely az egyetem elkötelezettségét mutatja a fejlődés és az értékteremtés iránt. A részletekről Prof. Dr. Kovács Helgával a Miskolci Egyetem stratégiai kapcsolatokért felelős rektorhelyettesével beszélgetünk.
2026-09-24 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt