14 százalékkal több felajánlást kapott a Bethesda Kórház Alapítványa, mint egy évvel korábban a civil 1%-os felajánlásokból. A 2025-ös adóévre vonatkozóan több mint 23 700 ember választotta a református gyermekkórházat, és csaknem 300 millió forint felajánlás gyűlt így össze a gyermekgyógyítás támogatására.
2026-09-24 |
A képzés szeptember 27-én, vasárnap kezdődik, a fiatalok pedig májusban tesznek bizonyságot hitükről. A konfirmációs oktatás fontos időszak a református egyház életében. Ekkor készülnek fel a fiatalok arra, hogy saját maguk tegyenek vallást hitükről. A konfirmációs oktatásról a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség lelkipásztorával, Bodnár Mátéval beszélgettünk.
2026-09-24 |
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara és az EY Magyarország, valamint a PVC Magyarország stratégiai partnerségének keretében oktatástechnológiai fejlesztés valósult meg az intézményben. A két új tanteremben, amelyet a cégek felújítottak, képeket, molinókat, technikai eszközöket helyeztek el.
Az élete legszebb időszaka volt a Magyar Református Szeretetszolgálatnál töltött idő, mondja Osgyán Dániel, az MRSZ korábbi ügyvezető igazgatója.
2026-09-23 |
Huszonnégy helyszínen mintegy 140 programmal várta a látogatókat az idei, immár tizenegyedik Kerekdomb Fesztivál Tállyán. A sétálós-borkóstolós kulturális rendezvény során a résztvevők nemcsak a fellépők magas minőségű előadásait élvezhették, de meghallgathatták a helyi borászok történeteit, miközben a legfinomabb nedűket kóstolhatták.
0:00
0:00
2026-09-23 |
Használt mászókötelekből készít öveket Péteri Zsombor fiatal vállalkozó. Zsombor középiskolás, napközben az iskolában áll helyt, az öveket varrni suli után és hétvégén van ideje. Mellette építi a vállalkozását, hirdetéseket szervez, partnerekkel tárgyal. Már több mint ezer ilyen övet eladott, és nem csak Magyarországról, hanem külföldről is keresik. Zsombor azt is vállalja, hogy ha egy mászó elküldi neki a használt kötelét, egy övet küld érte cserébe ugyanabból a kötélből.
2026-09-23 |
Az intézmény rendszeresen ad otthont színházi előadásoknak, koncerteknek, mozi- és filmvetítéseknek, valamint különféle közösségi és gyermekprogramoknak. A művelődési ház alapjait 1955-ben rakták le, és 1957. augusztus 20-án adták át a nagyközönségnek, ekkor vette fel a híres író, Móricz Zsigmond nevét.
2026-09-23 |
Egy különleges művészeti maratonnak ad helyet szeptember 25-én Miskolcon a Zenepalota. 12 órától másnap déli 12 óráig bárki betérhet ide, és részt vehet a közös festésben, vagy akár egyénileg is alkothat a Psych Art program keretében. A rendezvényt még 2010-ben hozta létre a Moravcsik Alapítvány.
2026-09-20 |
Megtartották a Pataknet hálózat tanévindító értekezletét. Ez az intézményi közösség a Tokaj-Hegyalja Egyetem köré épült és az egyetem központi koordináló szerepére, valamint szakmai bázisára alapozva működik. Ennek már meg is vannak az első kézzelfogható eredményei – közölte az Európa Rádióval Csatlósné Komáromi Katalin, a felsőoktatási intézmény társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója, a Pataknet hálózat koordinátora.
2026-09-20 |
Szeptember 21-én indul a Millió lépés az iskoládért őszi etapja. A szervezők arra buzdítják a résztvevőket, hogy legalább 8000 lépést tegyenek meg egy nap folyamán, vagy válasszanak ennyi lépésnek megfelelő mozgásformát – ami lehet akár futás, torna, kerékpározás, vagy egy kiadós kerti munka is. A lényeg, hogy minden nap mozogjunk.
0:00
0:00
2026-09-20 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola