A Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzata idén is megrendezi az elsőéves hallgatók számára a GÓLYATÁBORT vagy, ahogy a hagyományok által hívják a bALEK7-et. Idén augusztus 23-27. között önfeledten, vidáman és élményekkel gazdagodva ismerkedhetnek meg a leendő csoport- vagy szaktársakkal, a karokkal és magával az egyetemmel a gólyák.
2025-08-22 |
A rendezvényt augusztus 4. és 8. között tartották meg. A Vármentő Hét jó lehetőség volt a régészet iránt érdeklődők számára, hogy bekapcsolódjanak egy aktív kutatási projektbe és megismerjék a vár történetét.
2025-08-22 |
A nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, amely Örökösföld szívében évtizedek óta fontos szereplője a város oktatási életének, fennállásának 40. évfordulóját ünnepelte. A jubileumot egy egész tanéven átívelő programsorozattal tettek emlékezetessé.
2025-08-22 |
Ökoszociális akció indult Hajdúböszörményben, amelynek során feleslegessé vált tanszereket, iskolatáskákat gyűjtenek. A kezdeményezés egyaránt szolgálja a környezeti fenntarthatóságot és a szociálisan rászoruló családok megsegítését.
2025-08-22 |
A tervek szerint autópályán kötelező lesz két másodperces távolságban követni az előttünk haladót. Előírás lehet továbbá, hogy a kanyarodási szándékot két másodperccel korábban kell majd jelezni, valamint a cipzár elv is hivatalos szabály lehet. Ezeken túl a sebességhatárok is változnak egyes esetekben. A KRESZ változás a gépjárműveken kívül a gyalogosokat, kerékpárosokat, elektromos rollereseket is érinteni fogja.
0:00
0:00
2025-08-22 |
Új magyar rekord született Csehországban, amely óriási eredménynek számít. Három nyíregyházi is tagja volt a csapatnak.
2025-08-21 |
Az államalapításról, Szent István király napjáról országszerte megemlékeztek. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat ebből az alkalomból ünnepi közgyűlést tartott, amelyen Bánné dr. Gál Boglárka, a vármegyei közgyűlés elnöke köszöntötte a részvevőket, majd Czunyiné dr. Bertalan Judit, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára méltatta az ünnep jelentőségét.
2025-08-21 |
Nagyon sokan voltak kíváncsiak a hercegkútiak idei nemzetiségi pincefesztiváljára.
2025-08-21 |
Olaszországban turnézott a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A június végén, Miskolcon is bemutatott Operagála program Itáliában is sikert aratott. Az együttes az északolasz tóvidék három helyszínén koncertezett, Cremonában, Dongo és Varenna városában, ahol több száz néző hallgatta koncertjeiket.
2025-08-21 |
Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnapunk: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. A magyar történelemben az államalapító király 1083. augusztus 20-i szentté avatásától szerepet játszik Szent István emlékezete, amit koronként eltérően értelmeztek és ünnepeltek. Pankucsi Márta jogász-szociológussal beszélgetünk a következő percekben az ünnepről.
2025-08-20 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt