Szeptember 6-án, szombaton, Aggteleken rendezik meg a XIV. Nomád Baradla Underground Trail elnevezésű terepfutó versenyt. A kihívás három, a barlangi szakaszt is magába foglaló, hosszabb és egy gyermek pályát kínál a sportág kedvelői számára.
Evangelizációs napokkal készülnek Levelek-Magy-Besenyőd és a környező települések gyülekezetei az új kenyér ünnepére. Simon Döme András lelkipásztor kezdeményezésére idén már harmadik alkalommal látogatnak majd el egymáshoz a lelkipásztorok és a gyülekezetek tagjai is. Erről beszélgetünk hamarosan, de előtte még felidézzük a félbehagyott – ám így is jelentős, mintegy 600 km-t lebicikliző Pető Tibor, országúti kerékpáros jótékonysági vállalását Major Ádám gyógykezelése érdekében.
A Zempléni Fesztivál keretében nyílt meg a 120 éve született Győri Elek festőművész válogatott műveiből összeállított kiállítás a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának dísztermében. A tiszaladányi születésű festőművész alkotásait bemutató tárlat a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Múzeuma által őrzött hagyaték legjavát tárja a látogatók elé.
Gyuris Mihály 12 hektáron termeszt 30 fajta őszibarackot a Dél-alföldi Szatymaz közelében. A termés mennyisége évente hektáronként 30-40 tonna, de a végeredmény erősen függ az időjárástól. Idén például az átlagos mennyiség 20 százalékát sem tudja betakarítani, mert az év elején a tavaszi fagyok elpusztították a fák termő virágait.
A nyári szabadságolások legsűrűbb időszaka után folytatódik a Keleti pályaudvar pályahálózatának felújítása, ezért augusztus 25-én 4 hétre bezár a központi állomás: a megszokott járatok átmenetileg nem ide érkeznek és nem innen indulnak.
A Debreceni Kistemplom már második éve jelentkezik a Virágkarneválhoz kapcsolódó programsorozattal. A szervezők augusztus 15-étől az első három napon tárlatvezetésekkel, orgonabemutatókkal és kisebb koncertekkel készülnek.
„Égi jelek, földi titkok” címmel, tárlatvezetéssel, előadásokkal egybekötött csillagnézőbe hívják, várják az érdeklődőket augusztus 14-én, este 7 órától a Sóstói Múzeumfaluba. Ezen a héten ugyanis csillaghullással tarkított éjszakák lesznek.
A következő két hétben még a szokottnál is figyelmesebben kell közlekedniük az autósoknak, ugyanis augusztus második feléig tart az őzek párzása. A vadásznyelven üzekedésnek nevezett időszakban ezek az állatok sokkal gyakrabban jelennek meg a közutakon.
A Virágkarnevál kísérő rendezvénye több mint egy évtizede indult el, elsősorban a legkisebbeket megszólítva. A Vidámpark mellett augusztus 16-ától 19-éig a Régi Városháza belső udvara is helyszíne a Galibának.
Aggasztó az alföldi növényzet átalakulása a HUN-REN Ökológiai és Botanikai Intézet munkatársainak felmérése szerint. A kiskunsági Fülöpháza mellett végeztek megfigyeléseket, melyek szerint 2022 után a vizsgált területek közel felén a füvek több mint 95 százaléka, a területek háromnegyedében pedig a fűfélék legalább fele elpusztult.