Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Polgármestereket, önkormányzati tisztségviselőket és EP képviselőket is választunk vasárnap. Lesz aki öt szavazólapot kap, de van aki csak hármat. Sőt, ha valaki egy nemzetiség tagja is, és a fővárosban él, akár nyolc különböző szavazólapon is voksolhat.
A Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola média szakkörben részt vevő, általunk megkérdezett tanulói legfőképpen pihenni szeretnének a vakáció alatt. Valamennyien családi, baráti programokon szeretnének részt venni, és van aki táborba is készül.
Mesefoglalkozás zárta a második szemeszter programjait a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezetben, ahol minden tanévben egy megadott téma köré csoportosulnak az istentiszteleti alkalmak és a külön programok is. Idén a kettő összekapcsolódott, a felnőtté válás témáját járták körbe a hitéleti és nem hitéleti alkalmakon egyaránt.
Hátrányos helyzetű gyerekeket várnak az Arany János Tehetséggondozó Programba, Nyíregyházára. Az érdeklődőknek most 3 napos, ottalvós tábort szerveznek, hogy megismertessék velük a program előnyeit. Szűcs Róbert kollégiumvezetőt kérdeztük.
Az Európai Egyetemi Játékokhoz kapcsolódva indult el 2023 szeptemberében az 1950-es években épült kollégiumok közül az E/5 és E/6-os teljeskörű felújítása, amely lehetővé teszi a sporteseményre érkező sportolók, majd 2024 szeptemberétől az egyetemre érkező hallgatók színvonalas elhelyezését.
A hazai felsőoktatásban egyedülálló a Debreceni Egyetemen hirdetett könnyűzenei képzés, melyen az első évfolyam, összesen 19 fiatal, szeptemberben kezdte meg tanulmányait összesen nyolc szakirányon. A hallgatók az első tanév végén hangulatos vizsgakoncerten bizonyíthatták tudásukat a Víztorony kerthelyiségében felállított színpadon.