Debrecenben rendezik meg a 3×3-as kosárlabda egyetemi Európa-bajnokságot július 15-19 között. A találkozón több mint 40 ország, 19 női és 27 férfi csapata, köztük a Debreceni Egyetem női és férfi csapatai is megmérkőznek egymással. A csapatok 14-én érkeznek, 15-én kerül sor a technikai értekezletre, majd az ünnepélyes megnyitóra. A megmérettetések 19-én fejeződnek be a Debreceni Egyetem főépülete előtt felállított pályákon.
. Mindez stratégiai együttműködés, amely kutatás-fejlesztésről, ökoszisztémáról és egészségügyi ellátásról szól az intézmény életében. Az 5 kart érintő diákok diploma értékét növeli az együttműködés, akik részt vehetnek a gyár tevékenységében.
Az idén 22. alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját. A július 12-től 24-ig tartó találkozón 22 egyéni mesterkurzust tartanak, 32 professzor segíti a 164 fiatal tehetséget, akik 19 nemzetet képviselnek az eseményen.
A ChillWell csapat tagjai Palla Péter végzett villamosmérnök, Somogyi Dominik Martin marketing szakos hallgató. Az ötletükkel 2022 novemberében már megnyerték az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma pályázat versenyét, ami olyan lendületet adott számukra, hogy pályáztak az MVM Edison versenyre is. Az ötletükkel a jelenleg használt klímatechnológiát szeretnék forradalmasítani.
2023-07-02 |
Az intézmény, a Richter Gedeon Nyrt és a Fluart Innovative Vaccines Kft. konzorciumi megállapodás keretében, közösen vesz részt a Széchenyi 2020 program projektmegvalósításában, amely 5,91 milliárdot meghaladó vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert. A projekt célja a munkafolyamatok során megvalósuló kutatási eredmények, módszerek és eszközök alkalmazása az egészségiparban.
Az 1735-ben indított Selmeci Akadémia utódintézményei támogatásukkal az európai bányászati és kohászati kultúra megteremtésében megkerülhetetlen, tudománytörténeti jelentőségű szellemi értékek megőrzéséhez kívánnak hozzájárulni. Mint ismert, idén márciusban tűz pusztított Selmecbánya történelmi belvárosában.
2023-06-16 |
Varga László, a Miskolci Egyetem informatikai munkatársa és családja csatlakoztak a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány kölyöknevelő programjához. A program célja, hogy minél több inger érje a kutyát és ezeket megtanulja kezelni, hisz a munkája során egy látássérült ember mellett nem zavarhatja meg semmi a munkájában. Atom jól érzi magát a nyüzsgő egyetemi életben, László és a felesége beviszi őt az irodába, a tanórákra. A kutya már átesett egy vizsgálaton is, amikor a fizikai és mentális állapotát tesztelték. Emellett egy speciális vakvezető vizsgán is kiválóan teljesített.
2023-06-16 |
A megmérettetésen az önvezető versenyautóktól, a virtuális valóságon át, a Legóból kirakott sebességváltóig, a 3D nyomtatóig és a kódolásig számos izgalmas feladat várt a hallgatókra. Az Electric Racing Miskolc egy olyan hallgatói öntevékeny kezdeményezés, amely által a csapat tagjai ismeretet és tapasztalatot szerezhetnek a járműipari és autósport különböző ágazataiban. A csapat tervei között szerepel, hogy a 2024-es a Formula Student versenysorozatban elinduljanak. A tervek szerint egy elektromos versenyjárművel fognak pályára menni.
2023-06-14 |
A Magyar Égési Egyesület soron következő konferenciáját tartották meg Debrecenben. 200 szakember vett részt a találkozón az ország egész területéről, bőrgyógyászok, sebészek, gyereksebészek és intenzív ellátásban dolgozó orvosok hallgathatták meg a legújabb eredményeket bemutató előadásokat. Az esemény másik apropója volt, hogy idén 40 éves a Klinikai Központ Bőrgyógyászati Klinikájának Égési Osztálya
A 30. Búza- és kukoricatanácskozás a napokban zajlott a Debreceni Egyetemen. Az elmúlt másfél-két évben több jelentős probléma merült fel a termesztésben, többek között a háború, az ukrán gabona megjelenése az Európai piacon, az infláció, az árak drasztikus emelkedése és a jelenlegi technológiák. Mindez gyors változást igényel.
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt