A Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar a debreceni agrárfelsőoktatás 155. évfordulója alkalmából találkozót szervezett. Az eseményen 200 agrárszakember és a partner vállalatok képviselői vettek részt.
Több évtizedes hagyománya van az Ipar Napjai rendezvénynek, amelyet a Debreceni Egyetem Műszaki Kara évek óta Debrecen városával közösen rendez. Az idén a találkozón 35 kiállító van, és a legnagyobb partnervállalatok előadások során mutatkoznak be. Az eseményen a kar és a város is ismerteti fejlesztéseit, elképzeléseit. Emellett a hallgatók munkalehetőséget szerezhetnek, diplomamunkájukhoz témát választhatnak, és nagy számban jelen vannak középiskolások is, akik a műszaki pályáról kapnak információkat.
0:00
0:00
Az ökológiának és természetvédelemnek a városban mindig is nagy hagyománya volt. Most egy nemzetközi szinten is elismert központ működése a cél, amelynek munkatársa komoly szakemberek, professzorok, akadémikusok. Emellett az intézmény más karán kutató oktatókat, phD hallgatókat és diákokat szeretnék bevonni a munkába.
2023-03-20 |
A kiállításon lévő háromszáz asztalon lényegében a világ minden részéből láthattak az érdeklődők különböző érdekes ásványokat és ékköveket. A látogatók megtekinthették az év ásványát az antimonit és az év ősmaradványát, a borostyánt is.
2023-03-15 |
Megtartották Debrecenben a 28. Kardiológiai Napokat. Az eseményen az ország vezető kardiológusai osztották meg tapasztalataikat a DE Klinikai Központ Kardiológiai Klinikájának hagyományos találkozóján. A négynapos rendezvény fókuszában ezúttal a koszorúérbetegség, a szívritmuszavarok, a szívelégtelenség, illetve ezek megelőzése állt.
0:00
0:00
A 9 milliárd forintból megvalósuló épületkomplexum a tervek szerint októberre készül el. A 4400 négyzetméteres oktatási szárny a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar Dékáni Hivatalának és tanszékeinek ad majd otthont, de itt alakítják ki a gyakorlati képzéshez és az oktató-kutató tevékenységhez szükséges laboratóriumokat is, valamint itt kap helyet az Egészségipari Intézet.
Van kormányzati szándék egy átfogó népegészségügyi program kidolgozására Magyarországon- mondta Ádány Róza a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának alapító dékánja az Általános Orvostudományi Kar Népegészség- és Járványtani Intézet professor emeritusa. Mindehhez adott az a felkészült szakember gárda, akiket még a Népegészségügyi Karon képeztek.
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara és a DVSC labdarúgó egyesület duális képzést indít, melyre a sportközgazdász mesterszakos hallgatók jelentkezését várják. A cél, hogy a gyakorlatban is alkalmazhassák az egyetemen elsajátított legújabb gazdasági módszereket és technikákat. A 2 éves, gyakorlatorientált képzés az őszi szemeszterben kezdődik, így már áprilisban jelentkezhetnek az érintettek.
Élményprogramokkal, közösségi eseményekkel mutatkozott be a Miskolci Egyetem az idei Kocsonyafesztiválon. Az Uni-Menü kínálatában, az Almássy-kúria földszintjén kialakított bázison, többek között olyan különlegességek között válogathattak a látogatók, mint a karrierelemzés és -tanácsadás, az űrkutatáshoz és kódfejtéshez kapcsolódó bemutatók, robotprogramozás, ásványsimogató, jogi és egészségügyi ismereteket kínáló programok.
2023-03-08 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt