A diákok önkormányzatoknál, egyházaknál, a mezőgazdaság, a turizmus valamint a vendéglátás területén dolgozhatnak állami támogatással. A program megvalósításához a kormány több mint 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít megyénkben, amit a foglalkoztató igényelhet.
2021-06-15 |
Idén is nagyon népszerű a diákmunka -mondta rádiónknak Baráth Zsolt az egyik nyíregyházi munkaerőközvetítő cég vezetője. A szakember beszélt arról is, hogy a diákok nyáron leginkább a strandi munkaköröket részesítik előnyben, de szívesen vállalnak konzervgyárban is munkát. A jelenlegi tapasztalat azt mutatja, hogy sem a cégek sem a munkaerőközvetítők nem kérnek védettségi igazolványt a munkavállaláshoz.
2021-06-04 |
Ugyanúgy, mint a többi munka esetén, a diákmunka kínálat is nagyon visszaesett. Ez minden területet érint, de legfőképp a vendéglátás és a turizmus területén volt érezhető a járvány hatása. Viszont a zárkózás a cégek részéről volt nagyobb, a diákok folyamatosan érdeklődtek a lehetőségek felől- monda el rádiónknak Konyári György a Miskolci Egyetem Iskolaszövetkezet vezetője.
2020-05-20 |
A nyári diákmunka 2019. elnevezésű programban Borsod-Abauj-Zemplén megye részére 655 millió Ft. a felhasználható keret. Ennek segítségével 5100 diák nyári foglalkoztatása lehetséges. Vállalhatnak munkát a 16-25 év közötti diákok az önkormányzatoknál, a mezőgazdaságban, a turizmusban és a vendéglátás területén is. A programot a Pénzügyminisztérium koordinálásával a Kormányhivatalok valósítják meg.
0:00
0:00
2019-06-13 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt