Az olvasásnépszerűsítő programban 23 általános iskola diákjai vettek részt, és idén is a Jókai Mór Református Általános Iskola és a Vécsey Károly Általános Iskola diákjai voltak a legaktívabbak.
2025-09-13 |
Az egészséges életmód és a tudatos felkészülés kulcsfontosságú lehet abban, hogy elkerüljük a betegségeket a hidegebb hónapokban
2025-09-11 |
Vásárhelyi László táncos-koreográfus nevével és látásmódjával szinte egybeforrt a Nyírség Táncegyüttes oszlopos tagjai által alapított művészeti iskola, ahol évek óta folyik az oktatás a különböző művészeti területeken – így a néptánc területén is. Vásárhelyi László kötődött a szatmári vidékhez és 100 éve született, ebből az alkalomból emléktáblát helyeztek el a – most már a Ny-városi református egyházközség fenntartásában működő intézmény falán.
2025-09-09 |
Akikre büszkék vagyunk rovatot indított a Nyíregyházi Egyetem, amelynek tagjai között szerepel az ötödéves Baku Laura is. A magyar-ének zene szakos hallgató a Tudományos Diákköri Konferencián rendszeresen sikeresen szerepel. Idén a magyarosítás témájában merült el az informatika világában.
2025-02-20 |
Az egész életen át tartó tanulás, azaz a lifelong learning, „Minden, életünk során folytatott olyan tanulási tevékenység, melyet a tudás, a készségek és kompetenciák fejlesztésének céljával folytatunk egyéni, állampolgári/civil, társadalmi és/vagy foglalkoztatási perspektívában.
2025-02-19 |
Kiváló munkát végeztek a Nyíregyházi Egyetem beiskolázási munkacsoport tagjai illetve a PR, marketinges szakemberek. Az egyetem vezetése bizakodva várja a felvételi jelentkezéseket. Körei László a beiskolázási munkacsoport tagja a fővároson át Békéscsabáig illetve a régió számos oktatási intézményébe ellátogatott a kollégáival,, hogy minél jobban népszerűsíthessék a Nyíregyházi Egyetemet. A felvételi jelentkezési határideje február 15 éjfél.
2025-02-18 |
A Nyíregyházi Egyetem két gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatója kapott kimagasló szakmai elismerést a közelmúltban. A januárban sikeres államvizsgát tett fiatalok ugyanis szakdolgozataik eredményét rangos hazai tudományos folyóiratokban publikálhatták. Egyikük, Apáti Zsuzsanna az agrármunkaerő-piac kihívásaira keresett válaszokat. Kutatásában olyan aktuális és sokakat érintő kérdéseket dolgozott fel, mint az agráriumban dolgozók képzettsége, az idénymunka körülményei és a szaktanácsadás jelentősége.
2025-02-07 |
A Nyíregyházi Egyetem is jelen volt a 25. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a budapesti Hungexpon. Az egyetem kiemelt helyszínen, a nagyszínpaddal szemben állította fel standját, amely idén látványban és kínálatban is gazdagabb volt az eddigieknél. Érdeklődésben sem volt hiány, a jelentkezéseken pedig majd látszik, mennyien választják a nyíregyházi felsőoktatási intézményt.
2025-01-22 |
Thaiföldön tartottak előadást a Nyíregyházi Egyetem kutatói. A Nemzetközi konferencián a békalencse fontosságára hívták fel a figyelmet, hiszen Dél-Ázsiában több ezer éve fogyasztják. Mikro-és makrotápanyag tartalmuk rendkívül magas. Használják őket süteményekben, fagylaltokban, sajtokban, tésztákban, és kitűnő leves is készíthető belőle. Fehérjetartalmuk akár 35 százalék is lehet, ráadásul teljes értékű az aminosavprofiljuk. Koleszár Gergő a Nyíregyházi Egyetem oktatója nyilatkozik a különleges útról és a tapasztalatairól.
2025-01-16 |
A jogelőd intézményben 1993 és 2013 között működő egységet 2018-ban szervezték újra. Az évforduló alkalmából rendezett ünnepségen elhangzott: a tanszék képzési kínálata egyedülálló a térségben.
2025-01-04 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt