A díjakat azoknak a vármegyében dolgozó, vagy életükkel és munkásságukkal a vármegyéhez kötődő óvodapedagógusoknak, tanítóknak, tanároknak,főiskolai és egyetemi oktatóknak adományozzák, akik oktató-nevelő munkájuk során jelentős eredményt értek el a jövő generációjának nevelése, oktatása terén.
2023-06-01 |
Ezekhez a tématerületekhez kapcsolódva, a gazdaságélénkítés jegyében készült el a közelmúltban a két kötet, melyek tervezésében és kivitelezésében a megye fejlesztési ügynöksége, a BORA 94 Nonprofit Kft. is oroszlánrészt vállalt.
2022-04-20 |
„Ezt a szakmát csak hittel, szeretettel és nagy szakmai tudással lehet végezni”-mondta rádiónknak Radomszki Lászlóné, a Szociális-és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltségének igazgatója, aki március 15-e alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át szakmai munkája elismeréseként a Pesti Vigadóban. A szakember köszönetet mondott azon kollégáinak, akik a kezdetektől támogatták munkájában, segítették elképzelései megvalósításában.
2022-04-08 |
Dr. Onozó Beáta a Borsod-Abaúj-Zemplém megye gyermek alapellátó megyei kollegiális vezetője elmondta: népszerű a szülők körében, hogy nemcsak online jelentkezhetnek az oltásra. A megyei felmérés szerint a városokban nagyobb az érdeklődés, a kisebb falvakból közös oltópontokra szállítják a gyerekeket.
2022-01-07 |
A nyári diákmunka 2019. elnevezésű programban Borsod-Abauj-Zemplén megye részére 655 millió Ft. a felhasználható keret. Ennek segítségével 5100 diák nyári foglalkoztatása lehetséges. Vállalhatnak munkát a 16-25 év közötti diákok az önkormányzatoknál, a mezőgazdaságban, a turizmusban és a vendéglátás területén is. A programot a Pénzügyminisztérium koordinálásával a Kormányhivatalok valósítják meg.
0:00
0:00
2019-06-13 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt