A Debreceni Szakképzési Centrum nem csak a 9. évfolyamtól középfokon tovább tanuló diákoknak kínál gazdag szakmaválasztékot. Az intézmény mind a 11 tagegységében vannak felnőtteknek, fiatal felnőtteknek szóló képzések is. Az érettségire, illetve 10 osztályra épülő, valamint az esti rendszerű, rugalmas időbeosztású, 25 év felettieknek is elérhető kurzusokra egész nyáron fogadják a jelentkezéseket, sőt van, ahová még szeptemberben is be lehet jutni.
2022-07-10 |
Június 24-ével hivatalosan lezárult a 2021-2022-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A középiskolák végzős diákjai mostanra maguk mögött tudják ezt a fontos megmérettetést. Vannak, akik ezután egyetemre, főiskolára akarnak bekerülni, de olyanok is, aki érettségivel a zsebükben valamilyen piacképes szakmát szeretnének szerezni és azzal viszonylag rövid időn belül a munkaerőpiacon elhelyezkedni.
2022-07-01 |
Egyre több cég ismeri fel, milyen előnyökkel jár, ha saját munkatársainak szervezett keretek között továbbképzési lehetőséget biztosít, így magasabb szintű tudást, illetve akár új szakmát is szerezhetnek a dolgozók.
2022-06-25 |
A magyar családok, főként a gyerekek, fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztésére jött létre 2008-ban a Pénziránytű Alapítvány. Nonprofit alapon, civil szervezetekkel és piaci szereplőkkel együttműködve dolgoztak ki és valósítanak meg különböző szemléletformáló, fejlesztő programokat.
2022-06-17 |
A legrangosabb megmérettetésen, a járvány után idén újra megrendezett Szakma Sztár Fesztiválon például 13 tanuló képviselhette a várost és a megyét, közülük hárman első helyen végeztek. A fesztivállal egy időben rendezték a szakmai tanulók nemzetközi, európai versenye, a EuroSkills magyarországi válogatóját is, itt is elhozott egy első helyet egy DSZC-s diák.
2022-06-03 |
A Burgundia utcai intézmény olyan speciális, professzionális eszközökkel van felszerelve – mint például a 3D nyomtató, vagy a lézervágó. Három turnust indítanak három témában, így a fiatalok okos otthont tervezhetnek, megálmodhatják Debrecen város jövőjét, vagy a szuperhősök világában kalandozhatnak.
2022-05-28 |
Közülük 30% a 3 éves szakképzésben, 70% a magasabb szintű tudást adó technikumi osztályokban folytatja középfokon tanulmányait. A gazdaság húzó ágazatai nagyon népszerűek, ezekben a szakmákban még mindig lehetne növelni a létszámot. Tovább erősödött az a tendencia is, hogy már nem csak a cívisvárosból és közvetlen környékéről választják a fiatalok a DSZC-t. A felvett diákok mintegy 60%-a már nem debreceni és Hajdú-Biharon túl más megyékből is érkeznek.
2022-05-20 |
A Debreceni Szakmafesztivált most először, de hagyományteremtő szándékkal szervezik meg a cívisváros főterén ezen a hétvégén, május 14-én. A DSZC iskolái, képzései és partnerei, köztük számos nagyvállalat is bemutatkozik a Kossuth téren 30-nál is több standon. Emellett színpadi produkciók is színesítik a programot.
0:00
0:00
2022-05-14 |
Most folynak az érettségi vizsgák, és azoknak, akik ezután nem akarnak, vagy nem tudnak felsőfokú intézményben tovább tanulni, de szeretnének egy piacképes szakmát szerezni jó alternatívát kínál a Debreceni Szakképzési Centrum.
2022-05-06 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt