Az intézményben elindult a regisztrációs hét is, amely a hagyományos beiratkozás mellett technológiai és szervezeti újításokat is hoz a hallgatók számára. Idén debütál például a ME HUB, azaz a Hallgatói Ügyintézési Bázis, amely digitális iránytűként a nap huszonnégy órájában segíti a diákok eligazodását a tanulmányi ügyekben. Emellett megerősített tutor- és mentorrendszer várja a campusra érkező elsősöket, hogy a beilleszkedés és a vizsgaidőszak is zökkenőmentes legyen.
2026-09-03 |
A hétvégén rendezték meg a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás és Vásárt. A rendezvénynek szokás szerint a Debreceni Egyetem Böszörmény úti agárcampusa adott helyet. Három nap alatt 17ezer négyzetméteren 340 kiállítóval, sokféle programmal, állat- és gépbemutatókkal, előadásokkal, fórumokkal várták az érdeklődőket. Az aszály volt az egyik fő téma.
A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, a Miskolci Egyetem és a Tokaj-Hegyalja Egyetem közösen szervezi meg augusztus 24-e és 29-e között a Miskolci Egyetemen, valamint a sárospataki Tokaj-Hegyalja Egyetemen a kilencedik Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amely központi témája „Az önismeret forrásai – a magyarságkép változásai”.
2026-08-25 |
Még mindig van esély bejutni a Tokaj-Hegyalja Egyetemre. A sárospataki központú intézmény több képzésre is várja még a hallgatók jelentkezését egészen augusztus 31-ig.
2026-08-24 |
Lezárult a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karának STEM Earth STEM Akadémia tehetséggondozó programja az idei tanévben. A célja az volt, hogy kapcsolatot teremtsen a középiskolai és az egyetemi képzés között, valamint lehetőséget biztosítson a természettudományok és a műszaki tudományok iránt érdeklődő középiskolások számára az egyetemi kutatómunka megismerésére.
2026-08-11 |
Sikeres félévet zárt a Tanítsunk Magyarországért program a Miskolci Egyetemen. A program lényege, hogy hátrányoshelyzetű települések iskoláiban mentorok segítsék a diákokat tanulmányaikban, megmutassák nekik a településen túli világ lehetőségeit. Miskolcon is egyre több egyetemista érdeklődik a program iránt és szinte minden szakról, nemcsak bölcsészhallgatók, hanem gépészek, gazdászok és a többi kar hallgatói is jelentkeztek mentornak.
2026-08-03 |
Szeptemberben 383 egyetemi polgár kezdheti meg tanulmányait a Tokaj-Hegyalja Egyetemen – 15 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Idén rekordszámú, összesen 422 jelentkezés érkezett az egyetem nappali képzéseire a tavalyi 350 után.
2026-08-03 |
Modernizált épületek és több mint 1600 férőhely várja a hallgatókat az új tanévben. Megnyílt az újonnan felvett hallgatók számára a kollégiumi jelentkezési időszak a Miskolci Egyetemen a 2026/2027-es tanévre. Az elsőévesek számára több mint 300 férőhely áll rendelkezésre a Bolyai Kollégiumban, amely magában foglalja az Uni-Hostel Diákotthont, valamint az E/1 – E/6 kollégiumi épületeket.
2026-07-31 |
A Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzata idén is megrendezi az elsőéves hallgatók számára a gólyatábort, vagy ahogy hagyományaik szerint hívják a bALEK7-et. Idén augusztus 22–26. között önfeledten, élményekkel gazdagodva ismerkedhetnek meg leendő csoport- vagy szaktársaitokkal, a karok sajátosságaival és magával az egyetemmel a gólyák.
2026-07-30 |
A Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar Földrajz-Geoinformatika Intézete immár nyolcadik alkalommal szervezi meg a méltán népszerű talajtani táborát.
2026-07-28 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt