Mintegy 900 millió forintos pályázati támogatásból elkészült a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekpszichiátriai épületének régóta várt korszerűsítése, átalakítása. A Bartók Béla úti telephelyen működnek a Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály járóbeteg szakrendelései, vannak emelt biztonságú fekvőbeteg kórtermek, és itt kapott helyet a drogambulancia, valamint az országosan egyedülálló Klinikai Szakpszichológiai Központ is. Az osztályon évente mintegy 18 ezer járó- és 600 fekvőbeteget látnak el.
Néhány éve jött létre a Debreceni Egyetem vezetőségének ötletére a Müzli, amely során a hallgatók mesteroktatók előadásai során tanulhatják meg az élet igazi kihívásait. A 7 mesteroktató üzletember, akik a saját tapasztalataik alapján mutatják be saját kihívásaikat, kudarcaikat, sikereiket.
0:00
0:00
A Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézet vendége volt az ismert tornász, aki óriási motivációt jelentett a hallgatóknak.
2023-12-07 |
Észak-Magyarország legszélesebb felsőoktatási kínálatát mutatja be a Miskolci Egyetem nyílt napjain, december 7-én és 8-án. Nyolc kar 300 képzéséből válogathat, aki ellátogat az Egyetemvárosba. A programon az egyetem vállalati partnerei is részt vesznek, akik a duális képzést mutatják be az érdeklődőknek. A részletekről Ádám Zoltán beiskolázási és oktatásszervezési igazgató számol be.
2023-12-07 |
Jótékonysági adománygyűjtéssel indult a karácsonyi készülődés időszaka a Miskolci Egyetemen december 1-jén, amikor meggyulladt az első gyertya az universitas adventi koszorúján
2023-12-05 |
Alberth Béla professzor, a Debreceni Egyetem Szemklinikájának egykori igazgatója, 50 éve végezte el az első magyarországi vitrectomiát. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Szemészeti Tanszéke és a Szemklinika az évforduló alkalmából ünnepi tudományos ülést szervezett, majd átadták az új vitreoretinális műtőt. A retinasebészeti műtő egyedülálló az országban, mikroszkópja segítségével a szürkehályog és retinaoperációkat tudják elvégezni. Emellett a tudományos és oktatói munkát is segíti.
A 150 éves Magyar Földrajzi Társaság térképgyűjteményéből nyílt tárlat a Miskolci Egyetemen. A „Térképes időutazás” országjáró vándorkiállítás célja a földrajzi ismeretterjesztés, a földrajz és honismeret népszerűsítése. A kiállításon látható poszterek a „Térképes időutazás Kőrösi Csoma Sándorral” és a „Magyar Földrajzi Társaság Könyvtárának Kincsei” című tematikus részekből állnak.
2023-12-01 |
A Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja a DETEP és a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet már második alkalommal szervezte meg közösen a jótékonysági gardróbvásárt. A rendezvény a környezettudatos életmódra is felhívja a figyelmet, melyen ezúttal 30 árusító és több száz hallgató fordult meg.
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara munkatársai immár 10. alkalommal rendezték meg az „iTT Kutathatsz” Mérnöki és Természettudományos Fesztivált és Duális Képzési Információs Napot.
0:00
0:00
A CU.BEtogether országos mérnökhallgatói versenyen 2. helyezést ért el a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának csapata. A versenyzőknek egy komplex ipari automatizálási feladatot kellett megoldaniuk. A „East Side Programozók” nevű, villamosmérnök alapszakos hallgatókból álló csapat egyik tagjával, Majoros Ákossal beszélgetünk a részletekről.
2023-11-28 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola