Közös nyitó áhítat után kötetlen, jókedvű beszélgetésekre, imasétára, a gyermekeket pedig kézműves foglalkozásokra is invitálják. A tavalyi év tapasztalata alapján, erősítő, megerősítő a találkozás, ahol saját tapasztalatok megosztásával is egymást támogatják a jelenlévők.
2022-09-14 |
Már birtokba vették, a hosszú hétvégén pedig hálaadó istentiszteletet tartottak a Szajoli Református Missziói Egyházközségben annak örömére, hogy megújult a parókia és gyülekezeti teremmel is bővült annak lehetősége, ahol missziói tevékenységüket végezhetik.
2022-03-20 |
Nem csak korcsoportoknak szóló alkalmakkal, táborokkal és családlátogatásokkal igyekszik növelni és egyben tartani a hajdúbagosi gyülekezetet Czeglédi Péter Pál lelkipásztor, hanem három éve közösen olajtököt termesztenek. Mindezekről kérdeztük a Hajdúbagosi Református Egyházközség lelkészét.
2019-10-01 |
Több fejlesztést is terveznek a jövőben a hajdúböszörményi Kálvin téri Református Egyházkerületben, ahol a közelmúltban a templom kertje újulhatott meg az önkormányzat „Zöld város” programja keretében. Pályázati támogatással igazi közösségi tér jött létre, új térkővel, játszótérrel, padokkal, növényekkel, 13 és félmillió forint uniós forrásból. Emellett még idén elkezdődhet a 10 millió forint értékű templom alapzat megerősítése is.
2019-09-15 |
15. alkalommal szerveznek református napközis-gyermektábort a Miskolc - Avasi Református Egyházközségben. Folytatódik az adományozás az Avasi református műemléktemplom felújítása javára. 2019. június 30-án 18 órától Juhász Ferenc brácsaművész ad jótékonysági hangversenyt. Tóth Éva interjúját hallják.
2019-06-23 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt