Több mint 8 milliárd forintos fejlesztési csomag érkezik Sátoraljaújhelybe, jelentette be a napokban Wáberer György a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program megvalósításával megbízott kormánybiztos. A fejlesztésekről Dankó Dénes sátoraljaújhelyi alpolgármestert kérdeztük, akivel az illegális szemétlerakatok felszámolásáról, a tavaszi útfelújításokról és az aktuális járványhelyzetről is beszélget
2021-04-11 |
Olyan kerékpárutat terveztek meg, amely összeköti Miskolcot és Egert, felfűzve erre a Bükkalja településeit (Miskolcot, Kisgyőrt, Harsányt, Borsodgesztet, Sályt, Tibold­darócot, Tardot, Bogácsot, Szomolyát és Egert)– mondta el Szabó Gergely, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke. A tervezett útvonal kifejezetten családbarát lesz távol a forgalmas utaktól.A kerékpárúterdőkön, régi mezőgazdasági utakon, szántóföldek mellett, szőlők és tavak mentén keresztül vezet majd.
2021-03-14 |
Vannak viszont projektjeik, melyek a lakosságot is segítik. A Miskolci Intézetben is szerteágazó kutatásokat végeznek és nemzetközi projektek során öregbítik a város tudományos hírnevét. A Miskolci Egyetemről is sokan tudnak csatlakozni a munkáikhoz, ahol a fiatal kutatók kipróbálhatják magukat. Az elmúlt időszakról Chrabák Péterrel és Bodnárné Sándor Renátával kutatási szakterület vezetőkkel beszélgettünk.
2021-03-02 |
Ismét alacsonyabb áfa mellett vehetünk új építésű lakást, és felújítási támogatás is igényelhető január elseje óta, az otthonteremtési program részeként. Az építésügyi szabályozás területén több más változás is életbe lépett év elején, ezek egyebek mellett a használatbavételi engedélyt és az egyszerű bejelentést érintik. A közel nulla energiaigényű épületek használatba vétele kapcsán fél év haladékot adott a kormány. Végh Józseffel, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Építész Kamara elnökével beszélgettünk.
2021-01-20 |
Csaknem 100 program valósul meg a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program eredményeként a következő két-három évben az érintett 40 településen, de fejlődik a közös infrastruktúra is. A magyar kormány ezek kivitelezésére összesen közel 150 milliárd forintot biztosít. A Tokaji borvidék és Zemplén fejlesztésére szánt kormányzati támogatásból a megvalósítás kereteit biztosító végrehajtási utasítás szerint idén 55,8 milliárd forintot biztosít a központi költségvetés a fejlesztések megvalósítására.
2021-01-20 |
Három és félmilliárd forintból teljesen megújul, valamint tovább bővül a sárospataki Végardó Fürdő – jelentették be egy online sajtótájékoztató keretében. Dr. Hörcsik Richárd a térség országgyűlési képviselője ezen kiemelte: utoljára 2009-ben sikerült nagyobb léptékű fejlesztést végrehajtani a város önkormányzatának legnagyobb bevételt hozó létesítményén, akkor ő volt a polgármester is.
2020-12-11 |
Legfontosabb turisztikai fejlesztésként az Avas és a belváros rehabilitációjával foglalkoznának, de emellett Lillafüredet gyógyhely-rekreációs központként képzelik el, kerékpárút épülne Diósgyőr és Lillafüred között és fejlesztenék Diósgyőrben a várfürdőt és a Diósgyőri Acélművek területén egy attrakciós parkot hoznának létre. A részletekről Orosz Eszter a MIDMAR Nonprofit Kft. ügyvezetője számol be.
2020-11-10 |
Debrecen közvetlen szomszédságában fekszik Mikepércs, amely a cívisváros vonzerejének, munkalehetőségeinek és saját adottságainak is köszönhetően folyamatosan fejlődik, egyre bővül a lakosság száma. Az önkormányzat uniós támogatással, a Terület- és Településfejlesztési Programból elnyert pályázati források felhasználásával több nagy beruházást is elindított, hogy javítsa az itteni körülményeket, még szebbé, élhetőbbé tegye a települést.
0:00
0:00
2020-09-02 |
375 millió forint értékű műszert adományozott a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórháznak az OTP Bank által létrehozott és támogatott Humanitás Szociális Alapítvány. Az elmúlt években a kórházban 2,7 milliárd forint értékű beruházás zajlott le, aminek köszönhetően pavilonjaik megújultak és új létesítmények is épültek. Ezen kívül a leginkább szükséges berendezéseket rendszerint be tudták szerezni, valamint a legfontosabb gépeket is mindig meg tudják javíttatni. A jelenlegihez hasonlítható léptékű, egyidejű eszközbeszerzésre azonban már régen volt példa.
2020-07-12 |
nmhh
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt