A koronavírus járvány miatt idén elmarad az egységes lelkészképesítő vizsga – így döntött a Magyarországi Református Egyház Elnökségi Tanácsa. Az eredeti tervek szerint a vizsgát szeptemberben a Sárospataki Református Teológiai Akadémián tartották volna, méghozzá magas részvétellel: több mint 90-en jelentkeztek a két napos eseményre. A tanács úgy látja, ez most nem lenne biztonságos, ezért kellett halasztani. A járványhelyzet alakulásától függően várhatóan tavasszal pótolják majd a vizsgát.
2020-08-30 |
Elmarad az idei tolcsvai borfesztivál – jelentette be a legnagyobb közösségi oldalon a szervező tolcsvai önkormányzat. Nemcsak ez a rendezvény esik áldozatául ebben az esztendőben a koronavírus járványnak és bizony a vészhelyzetet megsínylik a hely szállásadók és borászatok is. Ezekről beszélgetünk most a tokaj-hegyaljai település polgármesterével, Csoma Ernővel.
2020-04-16 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt