A második világháború idején felrobbantott kenézlői-balsai Tisza-híd újjáépítése érdekében aláírásgyűjtésbe kezdett a kenézlői polgármester. Horváth Ferenccel a kezdeményezés hátteréről és céljairól beszélgetünk a következő percekben.
2020-09-02 |
Egy híd és a helyi katolikus templom támfala is megrongálódott az utóbbi időben Olaszliszkán. Az önkormányzat, valamint a helyi hívő közösség gazdasági lehetőségei nem tették lehetővé, hogy a költséges beruházásokat saját erőből megvalósítsák, ezért kormányzati segítséget kértek. Ennek köszönhetően az Olaszliszka és Szegilong közötti híd felújítása már megkezdődött. Erre az időszakra le is zárták az utat. A templomot érintő támfalfelújítás is hamarosan kezdetét veszi – tudtuk meg a helyszíni bejáráson.
2020-05-14 |
A tervek szerint márciusban elkezdődik az Y-híd épitése Miskolcon. A kiviteli tervek elkészültek, így a téli útüzemet követően - a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában - tavasszal, a közművek kiváltásával megkezdődik a Martinkertváros felé vezető Y-híd és a kapcsolódó infrastruktúra kivitelezése. Az óriási és komplex beruházás a miskolci közlekedés egészére kihat majd, de végre megépül a Martinkertváros felé vezető „Y” alakú híd, ami által a lakosok sokkal gyorsabban juthatnak el a belvárosba- tudatta rádiónkkkal Kis Boglárka a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője.
2020-02-21 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt