Ismét megnyitja a kapuit a miskolci Jókai Mór Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Pénteken, vagyis március 3-án, délután 4 órától sulikóstolóra várják a leendő első osztályosokat, akik többek között megismerhetik a 2023/2024-es tanév első osztályos tanítóit. A szülők bejárhatják az iskolát, de emellett egy fórumon tájékozódhatnak az iskola életéről is. Gólya Zoltán intézményvezetőt hallják a részletekről.
2023-03-03 |
A november 24-én zajló eseményen a gyerekek rövid foglalkozásokon vehetnek részt, a szülők pedig számos információt tudhatnak meg az intézményről. Stúdiónk vendége volt Gólya Zoltán intézményvezető, akivel a sulikóstolóról és az iskoláról is beszélgettünk.
2022-11-12 |
A miskolci Jókai Mór Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola tanulói közül idén többen jelentkeztek táborokba, mint tavaly. A nyári vakációban összesen négy táborban tölthetnek egy-egy hetet a kisdiákok. Lesz napközis jellegű Erzsébet-tábor, Balatonfenyvesen és Telkibányán ottalvós tábor, valamint a kerékpározni vágyó tanulók Vándortáborban vehetnek részt a Bükk-hegységben.
2022-05-14 |
A koronavírus-járvány miatt március 16-a óta otthoni, digitális távoktatásra álltak át az iskolák Magyarországon. A kormány rendkívüli intézkedése rengeteg embert érint: diákokat, tanárokat és szülőket egyaránt. A távoktatásról Mócsáné Nagy Ágnes a Nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola igazgatója nyilatkozott rádiónknak.
2020-03-21 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt