A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrokémiai és Talajtani Intézete, valamint Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Nyíregyházi Kutatóintézete is csatlakozott a Magyar Talajtani Társaság a „TALAJ a talpad alatt” címmel megszervezett országos figyelemfelkeltő kampányához. Vagyis ahhoz: miért fontos a talaj védelme. Az egyetem kutatói egy időben két helyszínen nyitnak talajszelvényt, így Nyíregyházán az erdei tornapálya területén a Nyírerdő szakembereivel közösen.
Szakmai workshopon mutatták be a megújult tanárképzés részleteit a Debreceni Egyetem munkatársai Hajdú-Bihar vármegye iskoláinak vezetői számára. 2024-ben egy új típusú, ún. pilot tanárképzés indult, amelynek két fő pillére van, az értékközpontúság és a gyakorlatorientáltság. Többek között ezzel lényegesen népszerűbb lesz a tanári pálya. Az idén a Debreceni Egyetemen közel 300-an jelentkeztek az osztatlan tanárképzésre, amely több mint másfélszeres növekedést jelent.
A „Tanítsunk Magyarországért” konferencia plenáris előadásai között bemutatták a programhoz fejlesztett online tananyagot és honlapot. Szó esett arról is, hogy miként inspirálhatják a kisdiákokat a partnervállalatoknál megszerezhető élményekkel.
2025-03-19 |
A Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezete és a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi karának közös szervezése. A pályázat célja, hogy a víz ezernyi arcát, természetben betöltött szerepét, sokirányú felhasználását képeken keresztül bemutassa. A pályázatot 4 témában és 4 korosztályban írták ki idén is.
2025-03-18 |
A digitális világ rohamos fejlődése nemcsak az életünket változtatta meg, hanem új kihívásokkal is szembesít. A kihívások hatékony kezelésére indította újra a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács a Bűnmegelőzési Szabadegyetemet p. A cél az, hogy közérthető és gyakorlatias módon tárgyalja a bűnmegelőzés és a digitalizáció metszéspontján lévő legfontosabb kérdéseket.
2025-03-18 |
A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán tartották meg március 13-án, a Vese Világnapján a figyelemfelhívó szakmai rendezvényt, melyen több orvos igyekezett átadni a legfrissebb adatokat, ismereteket a vese problémákkal küzdő betegeknek és érdeklődőknek. Az eseményre közel ötvenen regisztráltak.
0:00
0:00
Hivatalosan is átadták a KÖSZI30 Közösségi Teret, amely a Miskolci Egyetem hallgatói számára biztosít helyszínt közösségi programok szervezésére és lebonyolítására. Bár a hallgatók már néhány hónapja használatba vették a helyszínt, csak mostanra került minden a helyére.
2025-03-14 |
A Debreceni Egyetem szakmai tanácskozásán a szakemberek megvitatták a koszorúér-betegségek, a szívelégtelenség, a szívritmuszavarok mellett a társbetegségek, például a magas vérnyomás, az elhízás, a cukorbetegség és a vesebetegség diagnosztikai és terápiás újdonságait. A jubileum alkalmat kínált arra is, hogy a résztvevők visszatekintsenek a kardiológia három évtizedes fejlődésére. Megalapították a konferencia egykori elhivatott szervezője, a 2018-ban elhunyt Czuriga István professzor emlékszekcióját.
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt