A Miskolci Egyetem vezető testülete kitüntetésátadó ünnepi szenátusülésen köszönte meg a 2024/25-ös tanévben állami kitüntetést, tudományos, szakmai vagy közéleti díjat elnyert egyetemi oktatók, kutatók és diákok munkáját, és átadták a Miskolci Egyetem Kiemelt Támogatója Díjakat. Ezen az eseményen vehette át Kovács Helga egyetemi docens a Miskolci Egyetemért Érdemérem kitüntetést.
2025-09-22 |
A Miskolci Egyetem vezető testülete ünnepi szenátusülésen köszönte meg a 2024/25-ös tanévben állami kitüntetést, tudományos, szakmai vagy közéleti díjat elnyert egyetemi oktatók, kutatók és diákok munkáját, és átadták a Miskolci Egyetem Kiemelt Támogatója Díjakat. Dobos Endre egyetemi tanár a Nemzetközi Kapcsolatokért kitüntetést vehetett át.
2025-09-19 |
Második alkalommal szervezi meg a Debreceni Egyetem szeptember 20-án, szombaton az Alumni Fesztivált. Tavaly 300-an vettek részt a rendezvényen, most több mint 800 régi hallgató, dolgozó regisztrált a programokra az ország különböző helyszíneiről.
0:00
0:00
Az Országos Tudományos és Innovációs Olimpiák történetében először rendeznek észak-magyarországi regionális döntőt október 21-én, amelynek társszervezője és egyben az esemény helyszíne a Miskolci Egyetem.
2025-09-19 |
A programot szeptember 26-án rendezik meg a Miskolci Egyetemen. A program szorosan kapcsolódik a minden év szeptember utolsó péntekén zajló Kutatók Éjszakája programsorozathoz, amely a tudományt, a kutatókat és a tudományos munka szépségeit állítja középpontba.
2025-09-18 |
Az értékek állandósága jellemzi a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara évtizedek óta futó koncertsorozatait. Természetesen a szervezési rutin is része a töretlen sikerű szériának, melynek középpontjában az a minőségi muzsika áll, mely a világ bármely pontján megállja a helyét.
A Miskolci Egyetem vezető testülete kitüntetésátadó ünnepi szenátusülésen köszönte meg a 2024/25-ös tanévben állami kitüntetést, tudományos, szakmai vagy közéleti díjat elnyert egyetemi oktatók, kutatók és diákok munkáját, és átadták a Miskolci Egyetem Kiemelt Támogatója Díjakat. Ezen az eseményen vehette át Vadászi Mariann egyetemi docens a Miskolci Egyetem Érdemes Oktatója kitüntetést.
2025-09-16 |
Az UNESCO által világörökség részévé nyilvánított festői szépségű környezetben, a történelmi belváros nevezetes pontjainak érintésével, erdei ösvényeken és aszfalton a verseny teljes távja 4×11 km-es körből áll. A verseny teljesíthető egyéniben futva és túrázva, valamint csapatváltóban futva. A versenyt szeptember 20-án tartják.
2025-09-16 |
Megújult a Debreceni Egyetem legnagyobb előadóterme, az oDEon Színháznak is helyet adó színházterem a Böszörményi úti campuson. A Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusának színházterme 1962 és 1964 között épült a kollégium épületegyüttesével együtt, amely már akkor is több funkciós térként, előadóteremként is működött.
A szakmai találkozón az ökológiai gazdálkodás szereplői, termelők, kereskedők, szolgáltatók és a feldolgozóipar képviselői mutatkoztak be. Az előadásokon pedig a Debreceni Egyetem szakemberei, tanácsadók és szakértők vitatták meg az ökológiai ágazat aktuális kérdéseit.
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola