A Magyar Vöröskereszt és a Miskolci Egyetem, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is csatlakozott ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, melyben világszinten 300 egyetem és főiskola vesz részt. Az „Egyetemek harca az éhezés ellen” elnevezésű kampányban elsősorban tartós élelmiszereket gyűjtenek az önkéntesek. Az adományok a Magyar Vöröskereszten keresztül, a vármegyében élő rászorulókhoz kerülnek.
2025-04-09 |
A szakemberek a 31. Növénynemesítési Tudományos Napokon vitatták meg a terület aktuális kérdéseit a Debreceni Egyetemen. A találkozón a magyar növénynemesítés és a hozzá köthető tudományterületek legfrissebb eredményeit mutatták be. A konferencián a biotechnológia és genomika, a génbanki kutatások a fajtakísérletek témakörében szó volt a kertészeti termesztés helyzetéről és a hazai zöldségvetőmag előállítás lehetőségeiről is.
Ismét Karrierfesztre várták az álláskeresőket a Miskolci Egyetemen. Észak-Magyarország legnagyobb felsőoktatási állásbörzéjét, a KarrierFeszt-et 29. alkalommal rendezte meg a Miskolci Egyetem. A rendezvény 1996 óta segíti a diplomás álláskeresőket.
2025-04-08 |
Harmincöt éves a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, amely a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekhematológiai-onkológiai részlegén kezelt betegek gyógyulását támogatja. Működését 1990-ben Hajdú-Bihar vármegye első közhasznú civil szervezeteként kezdte meg.
Április 10.-én 14. alkalommal rendezi meg az eseményt a Nők a Tudományban Egyesület. Ezen a napon irodákat, gyárakat, kutatólaborokat, egyetemeket látogathatnak meg a középiskolás lányok. A Miskolci Egyetemen a műszaki karok mutatkoznak be a lányok számára. Kutatók, mérnökök és informatikusok mesélnek a munkájukról, mindennapjaikról és arról, hogy lányként hogy lehet elhelyezkedni a szakmájukban. A részletekről Dr. Mádainé Dr. Üveges Valéria, a Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar adjunktusa számol be.
2025-04-01 |
Az intézmény Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara magasszínvonalú szakemberképzésével és a tudományos eredmények gyakorlatba helyezésével segíti a versenyképes magyar agrárium kialakítását és fenntartását. Emellett a találkozón a kar 20 kihelyezett tanszékével és 37 stratégiai partnerével megújította korábbi együttműködését.
Idén április 2-án rendezik meg a Miskolci Egyetem állásbörzéjét. A rendezvény a régió legnépszerűbb és legnagyobb szabású karrierprogramja, ami alkalmat nyújt az egyetemi hallgatók és fiatal szakemberek, valamint a cégek, vállalatok számára a közvetlen kapcsolatteremtésre. Lehetőséget kínál a cégek számára a bemutatkozásra, állásajánlataik, szakmai gyakorlati helyeik, egyéb karrierlehetőségeik ismertetésére. Szilágyi Roland a Miskolci Egyetem oktatási rektorhelyettese számol be a programokról.
2025-04-01 |
Átadták a Debreceni Egyetem Műszaki Karán a Virág utca felőli részen kialakított új épületszárnyat, ezzel duplájára nőtt a kar épületkomplexuma.
A helyiség sok éven át olvasóteremként működött, de igény jelentkezett egy modern, a mai kor igényeinek megfelelő tér kialakítására. A könyvtár nemcsak a 600 itt dolgozót és az itt tanuló 8 ezer hallgatót szolgálja ki, hanem az egyetem más karairól is várják a látogatókat. Az intézmény saját forrásból, 70 millió Ft-ból újította meg a belső teret és a bútorzatot.
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrokémiai és Talajtani Intézete, valamint Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Nyíregyházi Kutatóintézete is csatlakozott a Magyar Talajtani Társaság a „TALAJ a talpad alatt” címmel megszervezett országos figyelemfelkeltő kampányához. Vagyis ahhoz: miért fontos a talaj védelme. Az egyetem kutatói egy időben két helyszínen nyitnak talajszelvényt, így Nyíregyházán az erdei tornapálya területén a Nyírerdő szakembereivel közösen.
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt