Januárban –februárban mindent vittek a vásárlók, míg március kezdetére eltüntek a használt autót beszerezni szándékozó magyar vevők Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is. A Weltautó miskolci szaktanácsadója Szabados Levente arról tájékoztatott, hogy az élet drágulása, a minden szinten jelentkező magasabb árak, a rezsiszámlák rendezése, mind hozzájárulhatott a mostani stagnáláshoz.
2023-03-27 |
Jelentősen csökkent az érdeklődés és az értékesítés is a használtautók piacán – derül ki az egyik autóhirdetési portál felméréséből. A kezdeti járványügyi bejelentések miatt 80-90%-kal kevesebben keresték fel a kereskedéseket. Mostanra már némi emelkedés tapasztalható, és pozitívum, hogy aki most nézelődik, az jellemzően vásárol is. Az eladásra hirdetett autók ára nem változott az év elejihez képest.
2020-05-04 |
Ez köszönhető többek mellett a nagycsaládosok autóvásárlásához nyújtott állami támogatásnak is. A 3 gyermekesek ugyanis igencsak nagy, 2 és fél milliós kedvezményt vehetnek igénybe gépjármű vásárláskor. Ez pedig majdnem mindegyik importőr érdeklődését felkeltette. Ennek hatására egyébként a 7 személyes használtautók ára is emelkedett. Miskolcon van olyan új autókkal foglalkozó kereskedés, ahol már 40-50 család jelentkezett és kötött előszerződést nagycsaládos autóra. A pesti úton lévő cseh gyártmányok eladásával foglalkozó Török Zoltán értékesítő, szaktanácsadó szerint is minden szegmensben nőtt a gépjármű eladások száma. Érdekesség, hogy a kisautókból nagyon keveset tudnak eladni.
2019-08-23 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt