Új szakaszába lépett Nyíregyházán a Nagykörút délnyugati szakaszának négysávosítása miatti építkezés. Érdemes még körültekintőbben közlekedni mindazoknak, akik nem tudják elkerülni vagy kikerülni a Móricz Zsigmond, a Virág utca vagy a Simai úti szakaszokat – hogy csak néhányat említsünk. Erről kérdezzük Kiss Boglárkát az Építési és Közlekedési Minisztérium vezető kommunikációs munkatársát.
2023-04-14 |
A várhatóan májustól működő irodában vállalkozássegítő hitelek kihelyezésében, jogi és adóügyekben segítenek majd, akár induló vállalkozásoknak is. Czomba Csabával a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének társelnökével, a szervezet szabolcs vármegyei elnökével beszélgetünk.
2023-04-03 |
A régi infektológiai épület helyén áll majd az új, kétezer négyzetméter alapterületű, háromemeletes nővérszálló Nyíregyházán, amely több mint másfél milliárd forintos uniós forrásból épül meg – várhatóan idén őszre.
2023-04-03 |
Egyedülálló az országban a Debreceni Egyetem által szerkesztett Magyar Gerontológia folyóirat, amely az időskorral összefüggő tudományos kérdéseket kutató tanulmányok és a gyakorlatban megfogalmazott gondolatok összegzője és amelyből számtalan intézmény, egyesület merít tudást, jógyakorlatot. Erről beszélgetünk Bene Ágnessel a nyíregyházi Egészségtudományi kar docensével, gerontológussal.
Március 27-én hétfőn újra nyit a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Nyíregyházán. Tomasovszki Anita intézményigazgató rádiónknak hangsúlyozta: egész napos programmal készülnek a nyitásra és igyekeznek idén is minél több színvonalas rendezvényeket szervezni.
2023-03-27 |
Nyíregyháza kultúráért felelős létesítménye hónapokon keresztül arra volt ítélve, hogy zárva legyen, de március 27-én, hétfőn végre megnyitja kapuit- mondta rádiónknak Mészáros Szilárd igazgató.
2023-03-27 |
Sereginé Jánvári Enikővel a már 18 éves Dani édesanyjával beszélgetünk arról, hogy milyen tapasztalataik vannak nekik szülőknek és gyermeküknek illetve fogadott gyermeküknek a cserediákságról, amely azért bár nagy kaland – utólag így mesélik - azért sokféle küzdelem is edzi őket felnőtt életük kapujában – távol a hazájuktól és szeretteiktől.
2023-03-23 |
Mihálka György nyíregyházi festőművész grandiózus kiállítása már megtekinthető a belvárosi bevásárlóközpontban, ahol két hónapnyi munka után lett kész az alkotás.
2023-03-17 |
Egy különleges programra, ezúttal egy előadásra várja az érdeklődő párokat, házaspárokat a Nyíregyháza-városi Református Egyházközség májusban.
2023-03-17 |
Négy hónapja dolgoznak részben home office-ban, részben egymást váltva a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár központi épületében a könyvtárosok, akik az éppenhogy temperáló fűtés mellett összekészítik az igényelt könyveket, iratokat, berakják a könyvtárautomatába, fogadják a telefonhívásokat. Tomasovszki Anitát a könyvtár igazgatóját kérdeztük.
2023-03-10 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt