Megnyitotta kapuit az idei, csaknem 100 éves Debreceni Nyári Egyetem. Ezúttal 30-nál is több országból száz külföldi diák érkezik a 2 és 4 hetes kurzusokra. A hallgatók nagy része angol anyanyelvű főleg amerikai, de vannak szép számban németek és kelet-európaiak is.
Negyedik alkalommal kerül megrendezésre az Öko Expo Kiállítás és Konferencia Hajdúnánáson szeptember 8-án és 9-én. A rendezvény fő célja, hogy az ökológiai gazdálkodásban érintett valamennyi szereplő, termelők, feldolgozók, kereskedők, tudományos szakemberek számára megjelenési, találkozási és tudásátadási lehetőséget biztosítson.
A nyári szünidőben összesen 46 tantermet újítanak fel, illetve a folyosók és vizesblokkok korszerűsítése is megtörténik. Ezen kívül a 3 feladatellátási helyen kicserélik a padok egy részét és informatikai eszközöket vásárolnak. A munka augusztus 31-én fejeződik be.
. Mindez stratégiai együttműködés, amely kutatás-fejlesztésről, ökoszisztémáról és egészségügyi ellátásról szól az intézmény életében. Az 5 kart érintő diákok diploma értékét növeli az együttműködés, akik részt vehetnek a gyár tevékenységében.
Az idén 22. alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját. A július 12-től 24-ig tartó találkozón 22 egyéni mesterkurzust tartanak, 32 professzor segíti a 164 fiatal tehetséget, akik 19 nemzetet képviselnek az eseményen.
A Debreceni Szakképzési Centrum tagintézményeiben számos olyan szakmát oktatnak, amire óriási az igény a gazdaság részéről. Ezeken a területeken szinte nem tudnak elegendő új szakembert képezni, az iskolapadból egyenes útjuk van a fiataloknak a leendő munkaadókhoz.
2023-07-07 |
Július 3-án kezdetét vette 15 külföldi diákkal a Nyári Egyetem, amelyen két héten keresztük a magyar nyelv mellett a helyi kulturális élettel is megismerkednek majd a fiatalok. A Nyíregyházi Egyetem munkatársai örömmel oktatják a lelkes érdeklődőket.
2023-07-07 |
Véget értek a Kortárs könnyűzene BA felvételi vizsgák a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetében.
A ChillWell csapat tagjai Palla Péter végzett villamosmérnök, Somogyi Dominik Martin marketing szakos hallgató. Az ötletükkel 2022 novemberében már megnyerték az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma pályázat versenyét, ami olyan lendületet adott számukra, hogy pályáztak az MVM Edison versenyre is. Az ötletükkel a jelenleg használt klímatechnológiát szeretnék forradalmasítani.
2023-07-02 |
12 ezer diák tanult a hálózathoz tartozó 11 iskolában. A létszám folyamatos bővítése és az infrastrukturális fejlesztések mellett a minőségi oktatás erősítése volt fókuszban. Ebben a tanévben az intézmények fenntartásában külön kihívást jelentett a gazdasági válság és az energiaárak drasztikus drágulása, ami a működés átszervezését vonta maga után.
2023-06-30 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt